Több mint 34.000 résztvevővel indult az Electric Castle fesztivál

A kapunyitás óta több mint 34.000 résztvevő érkezett a bonchidai Electric Castle fesztiválra. Csütörtöktől már minden színpadon zajlanak a koncertek.

Több száz liter vizet osztottak ki a szervezők a bonchidai Bánffy-palotához érkezőknek: a nagy hőségben igyekeznek emlékeztetni a szórakozni vágyókat, hogy fordítsanak kiemelt figyelmet a hidratálásra. A fesztivál területén ingyenesen elérhető ivóvizet biztosítanak mindenki számára.

Forrás: Electric Castle

Szerdán ugyan egész nap nagy volt a forróság, a résztvevők inkább az árnyékban buliztak, ám estére – ahogy az szinte minden évben lenni szokott – esni kezdett az eső, amely valódi felfrissülést jelentett. Csütörtöktől pedig már minden színpadon zajlik az élet. Érkezik REMA, akinek csupán néhány nappal ezelőtt jelent meg a legújabb albuma, de már is órisási sikernek örvendhet. A művész egyébként a Calm Down című slágerével robbant be, amelyet több milliárdan hallgattak a zenemegosztó oldalakon, és számos díjat is bezsebelhetett érte.

A Hangár-színpad előtt már első perctől teltház van, és ez minden bizonnyal ezután sem fog változni. Csütörtökön állnak ugyanis színpadra a heavy metal veteránjai, a Cavalera zenekar, de fellép a Lebanon Hanover formáció is, valamint a kanadai rapper, Night Lovell.

Forrás: Electric Castle

A fesztivál részletes programja, valamint minden esetleg változás, új hír és esemény elérhető az Electric Castle alkalmazásában, valamint a weboldalon is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?