Társadalmi kérdéseket jár körbe a Reflex5 színházi fesztivál második modulja

Csak pár hete ért véget a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásának első modulja, és hétfőtől már indul a jegyárusítás a következőre, amit május 21–26. között szervez a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A májusi modul előadásai többnyire társadalmi kérdéseket járnak körül, de ezek ellenpontjaként egy olyan produkciót is láthatnak az érdeklődők, mely az ember és a természet viszonyának legmélyebb, legősibb gyökereit kutatja, fogalmaznak a szervezők.

Az Ultima Vez nevű világhírű belga tánctársulat, a magyarországi Katona József Színház (két előadással), Erdélyből pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház a második modul meghívottjai. Ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi társulatok legreprezentatívabb előadásai, koncertek, közönségtalálkozók és éjszakába nyúló Dj-partik is várják az érdeklődőket.Jelenet a Tragédia című táncelőadásból | Fotó: Kátai Jocó

A Brüsszelből érkező Ultima Vez nevű világhírű tánctársulat Traces című előadása „a benyomások és ösztönök drámája, az energia és intenzitás játéka”. A társulat vezetője Wim Vandekeybus koreográfus, táncos, filmrendező és fotós, aki alkotótársaival együtt a természet olyan nyomainak a felkutatására vállalkozik ebben az előadásban, amelyeket a testünk már régen elfelejtett vagy elnyomott magában. A produkció 2019-ben az Europalia Nemzetközi Művészeti Fesztivál részeként készült, melynek abban az évben Románia volt a díszmeghívottja.

A budapesti Katona József Színház Székely Kriszta által rendezett Hedda Gabler című előadása a nő társadalmi szerepeit és belső vívódásait próbálja körüljárni a kortárs színház eszközeivel. Székely Kriszta a Katona József Színház többszörösen díjazott fiatal rendezője, aki elnyerte a legígéretesebb pályakezdőnek járó Színikritikusok Díját, korábbi Ibsen-rendezését pedig a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) legjobb rendezésért járó díjával és Vastaps Művészeti Díjjal is jutalmazták. Az előadásban fellép Jordán Adél,és az erdélyi származású Bányai Kelemen Barna.

A budapesti Katona József Színház, a FÜGE, MASZK Egyesület (Szeged) és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre az Egy őrült naplója című produkció, Keresztes Tamás megrázó erejű egyéni előadása. Az idei ötödik Reflex Fesztivál nemcsak abban különbözik a korábbiaktól, hogy több modulban szervezik, hanem például abban is, hogy egy korábban már látott, nagy szakmai és közönségsikernek örvendő produkció újra műsorra kerülhet a fesztiválon. Ny. V. Gogol művének főszereplője, Popriscsin, a hivatalnok egy szép napon úgy dönt, hogy a számára elviselhetetlennek látszó valóságból saját képzeletbeli világába költözik. Keresztes Tamás színész és Bodó Viktor rendező közösen úgy vélik, hogy ez a különleges állapot legjobban úgy mutatható meg, ha a színész, Propriscsinhoz hasonlóan, magának rendezi be a valóságot, a színpadi játékteret, saját hangjai megsokszorozásaival és modulációival veszi körül magát. Így Keresztes magának tervez díszletet, amelyet játékában nem kulisszaként, hanem partnerként használ, illetve élő hangja loopolásával és torzításával több szólamban beszélget saját árnyékaival.

Móricz Zsigmond Rokonok című regénye nyomán készült a Kolozsvári Állami Magyar Színház azonos című előadása Bocsárdi László rendezésében, mely éles hangú társadalombírálat. A történet valamikor az 1930-as évek Magyarországában játszódik, és az országnak a rendi társadalomban való megrekedését szemlélteti, de a jelenség, amelyet körüljár, ma is rendkívül aktuális, és sok szempontból globálissá is vált. „Mi történik velünk, ha hitünk pénzért, elismerésért sikkasztható?” – írja az ajánlóban Kali Ágnes dramaturg. A Rokonokban a kolozsvári színház olyan neves színészei lépnek fel, mint Viola Gábor, Bács Miklós, Bíró József vagy a sepsiszentgyörgyi származású Györgyjakab Enikő.

Fontos helyi produkciók

Amint a korábbi fesztiválok és a Reflex5 első modulja esetében is történt, a Tamási Áron Színház társulatának egyik fontosabb saját produkciója, és más sepsiszentgyörgyi társulatok által benevezett előadások is megmérettetnek a rendezvény keretében.

A Tamási Áron Színház Radu Afrim legújabb rendezését mutatja be a fesztiválon, mely Pass Andrea Napraforgó című darabja nyomán készül. Az előadás – aminek bemutatóját május 14-ére tervezi a színház –, visszaélésektől, bántalmazásoktól terhes családtörténeteket mutat be. Madách klasszikus drámai költeményéből, Az ember tragédiájából készült a Háromszék Táncegyüttes Tragédia című előadása, mely ugyancsak műsorra kerül a fesztiválon. Az Andrei Mureşanu Színház Yann Verburgh La Ronde című darabját játssza a fesztiválon, mely a rendező szerint „egy politikai és intim manifesztum a szexualitásról”. Eugen Jebeleanu felnőtteknek szóló előadása kendőzetlenül beszél a szerelmi kapcsolatok sokoldalúságáról korunkban, egy új szexuális forradalom küszöbén. Mindezek mellett a Cimborák Bábszínház Feketeország című produkcióját is láthatja a fesztivál közönsége.

A zenei események sem maradhatnak ki a Reflex5 májusi moduljából. Az első modulra meghívott Jü zenekar produkciója után ezúttal a Vas/Bukowski/Szmańda Trió nevű kísérleti formáció koncertjét tekintheti meg a fesztivál zenekedvelő közönsége. A triót három kiváló zenész hozta létre: Vas Bence (Hammond orgona), Dominik Bukowski (vibrafon) és Krzysztof Szmańda (dob).A trió fellépése mellett természetesen ezúttal is éjszakába nyúló partik zárják a napi eseményeket, melyeken helyi és meghívott Dj-k zenéjére bulizhatnak közösen a nézők és az előadások alkotói.

Május 8-án, hétfőn 10 órától indul a jegyárusítás a Reflex5 második moduljának előadásaira a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában és a biletmaster.ro honlapon.

Kapcsolódók

Kimaradt?