Szilveszter a színházban – Mutatjuk az erdélyi színházak műsorkínálatát

Az év végének közeledtévél szemlézni kezdtük a színházak decemberi műsorkínálatát, ugyanis karácsonyi ajándékként a színházjegy mindig kellemes meglepetés. Összeállításunkkal azoknak is szándékunkban áll segíteni, akik szívesen beülnének Erdély egyik színházába egy-egy előadásra az év utolsó napjain. A társulatok 2022 végén is gazdag programmal várják a színházkedvelőket, szilveszterkor pedig olyan bemutatókkal készülnek, mint az Figaro házassága, avagy egy őrült nap, a Hegedűs a háztetőn című musical vagy éppen Tamási Áron Hullámzó vőlegény című művének színpadi adaptációja. A választék bőséges, mutatjuk.

Csíkszereda: Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín december végi repertoárjában december 27-én műsoron marad a háromszereplős Szar ügy-produkció, Alejandro Durán rendezésében, december 28-én pedig ismét látható az októberben bemutatott Pillanatfelvétel című előadás, amely az ismertető szerint olyan etikai kérdéseket vet fel, hogy mennyire vagyunk még képesek együttérezni, esetleg megérteni szomszédaink szenvedését: egy másik utcában, egy másik városban, egy másik országban, egy másik kontinensen élőét, illetve milyen mértékben tudok én autentikus kapcsolatot kialakítani a Másikkal.

Fotó: Csíki Játékszín

A társulat óévbúcsúztató ünnepi előadása az Erwin Șimșensohn által rendezett Hegedűs a háztetőn lesz, amit december 30-án mutatnak be.
A színház műsorának részletes programja itt található.

Nagyvárad: Szigligeti Színház

A Szigligeti Színház adventi, ünnepváró, valamint szilveszteri előadással zárja az évet. A Nagyvárad Táncegyüttes hónap elején bemutatott Istenes című táncszínházi előadása ismét látható lesz december 19-én este 7 órától a Szigligeti Színház Nagytermében. Az előadás egy fordított élettörténet dramaturgiáját követve, a temetéstől a születésig, a koporsótól a bölcsőig kíséri végig a lét állomásait. A táncegyüttes továbbá a Szent Andrástól vízkeresztig című előadásukkal december 20-án a Szacsvay Imre Általános Iskolába látogat.

Fotó: Szigligeti Színház

A színház Lilliput Társulata Menjünk, lássunk csodát! címet viselő bábszínházi betlehemes játékkal készül december 27-én, Székelyhídon. Az előadásban több tájegység hagyományos betlehemi játékának elemeit fedezheti fel a közönség.

A Szigligeti Színház továbbá, szilveszteri bemutatóként Pierre-Augustin de Beaumarchais Figaro házassága, avagy egy őrült nap című vígjátékát tűzte műsorra, Botos Bálint rendezésében.

A színház részletes műsorrendje itt található.

Marosvásárhely

December 27-én a Vlad Massaci rendezésében 2009-ben bemutatott Improvizációs bajnokság című vígjátékra ülhet be újra a közönség a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházba, december 29-, illetve december 31-én pedig a Szentivánéji álom című előadás lesz műsoron.

Gazdag programmal várja az év utolsó heteiben is közönségét a színház. A szilveszteri produkció mellett, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös előadását a Meggyeskert című produkciót is bemutatják december 18-án. „Ljubov Andrejevna a lét utolsó, rosszkor jött virágzásában tér vissza szülőházába, ami a haldoklás visszafordíthatatlan útjára lépett. Boldog és fájdalmas emlékei fogadják itt, de szeretett meggyeskertjét megtartani képtelen” – olvasható az előadás ismertetőjében.

A decemberi műsorprogramban továbbá olyan előadások lesznek megtekinthetők, mint a Valami csaj(ok) színházi produkció, illetve december 23-án a Téli csodaházikó című zenés gyermekműsor.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház napokra lebontott műsorpogramja itt található.

Gyergyószentmiklós: Figura Stúdió Színház

A Figura Stúdió Színház decemberi műsorban a Portugál című kocsmaszínház, valamint a Fellegkuckó bábszínházi előadás szerepel. Az utóbbit december 23-án, pénteken két időpontban is megtekinthetik az érdeklődők, délelőtt 10, illetve 11.30-tól a Halvirág Bábszínházban.

A Portugál produkcióról így ír a színház: „Vannak helyek, ahol áll az idő. Ezeken a helyeken is élnek emberek, olyanok, mint te, vagy én. Áll bennük az idő. Persze, vannak vágyaik, álmaik, mégis valahogy megrekedtség van a lélekben. Lecsúszott, kisiklott, gödör fenekén tengődő életek. Kapaszkodók nélkül. De mélyen, a lélek valamely eldugott sikátorában még ott pislákol halványan egy szikra. Az életrevalóság szikrája, a megoldások szikrája, az álmok szikrája, az elvágyódás szikrája ez, az elindulásé, az elutazásé”.

A színház részletes játékrendje itt található.

Sepsiszentgyörgy: Tamási Áron Színház

A Tamási Áron Színház a Hullámzó vőlegény című előadással zárja az évet december 31-én. „Tamási meseszerű példázata a világháborúkat követő válság kontextusában íródott, tanulsága pedig a válságban való boldoguláshoz is nélkülözhetetlen erkölcsi alapvetést fogalmazza meg” – szól az ismertető. Ezt megelőzően még egy bemutatóra is sor kerül a decemberi hónapban, William Shakespeare Sok hűhó a semmiért című művét viszi színre a társulat, december 21-én.

Fotó: Tamási Áron Színház

Az év utolsó előadásai között ott lesz még Klárik Attila-Márton Lóránt-Gáspár Álmos Hőlégballon című zenés kordokumentuma, illetve a társulat legfrissebb előadása, a november 16-án bemutatott Oxigén is.

A decemberi programban a M stúdió Morix 508 előadása is szerepel, melyet december 20-án és december 26-án tekinthet meg a közönség a Háromszék Táncstúdióban.

Az előadások műsorrendje itt található.

Szatmárnémeti: Harag György Társulat 

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának, illetve Brighella Bábtagozatának előadása tekinthető meg a decemberi hónap utolsó napjaiban. A Bábtagozat kortárs szerzők verses, mesés összeállításával készült a kisiskolások számára A legszebb karácsonyi ajándék című előadással, amely december 19. és december 21. között tekinthető meg.

A Harag György Társulat, szilveszteri műsorának a Hello,Dolly! című musicalt tűzte ki ebben az évben, melyre december 29-én, 30-án, illetve 31-én is beülhet a közönség.

A színház előadásainak részletes programja itt található.

Kolozsvári Állami Magyar Színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Andrei Şerban Hedda Gabler című előadásával zárja az évet december 29-én. A rendező által megírt ismertetőből kiderül, hogy a darab a „lehet-e élni ideálok nélkül” kérdését kutatja. A szereplők a mai ember tükörképei, akik a beteljesületlen emberi teljesítőképesség drámáját mutatják be.

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

A színház idei utolsó előadásai között van a Béres László által rendezett Hegedűs a Háztetőn című musical, illetve az októberben bemutatott Ősvigasztalás produkció is.

A színház részletes műsorrendje itt található.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?