Sodródó harmincasok – romániai mozikörútra indult Cristina Groșan első nagyjátékfilmje

Két barátnő beszélgetéseiből született a 30-hoz közelítő fiatalok elveszettségéről, a felnőtté válással kapcsolatos ellentmondásokról szóló új magyar dramedy, A legjobb dolgokon bőgni kell. A film romániai mozikörútja szerdán a kolozsvári Győzelem moziban indult, sokan kíváncsiak voltak az aradi származású, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem filmszakán diplomázó Cristina Groșan debütjére.

Miközben a filmet saját bizonytalansága is ihlette, kívülről nagyon is céltudatosnak fest az erdélyi vegyes családból származó alkotó pályája, aki úgy tűnik, a magyar és a román kultúra határán a vizualitást választotta. Cristina Groșan a BBTE filmszaka után a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design szakán mesterizett, több kisfilmet rendezett már, emellett grafikus és fotós is, a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programjának keretében megrendezett első nagyjátékfilmjét pedig azóta újabb követte, az utómunka-fázisnál tartó Hétköznapi kudarcok című nemzetközi koprodukció.Cristina Groșan | fotó: az alkotó Facebook-oldala

A szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában sikerrel bemutatott A legjobb dolgokon bőgni kell a magyarországi Netflixen is elérhető, a következő időszakban pedig több romániai moziba eljut a Filmtett Egyesület forgalmazásában.

A film a mai fiatal felnőttekre jellemző élethelyzetből indul ki: a főszereplő Maja 30 éves, de még sosem volt állandó munkahelye, képtelen zűr nélkül elintézni hivatalos ügyeket, és mindennapjaiban nyoma sincs a stratégiának. Ennek ellenére igyekszik a társadalmi elvárásoknak megfelelő felelős felnőtt látszatát kelteni: közös lakáshitelt vesz fel a barátjával, Bencével, de láthatóan nem érzi jól magát a bőrében. Hasonló cipőben jár a gyerekkori barátnője is, aki már anyuka, de az ezzel járó lemondásokat túl nagy áldozatnak érzi, ahogy a férje is, aki doktorijára hivatkozva bújik ki a bébiszittelés feladata alól. A két lány egy bizarr véletlen folytán együtt tölti az éjszakát Maja távoli rokonával, Irma nénivel, aki történetesen néhány órája halott. Az öreg lakásban így nagyon is konkrétan villan fel számukra az élet elkerülhetetlen kimenetelének képe, ami végül is egyfajta döntésre készteti Maját.Rainer-Micsinyei Nóra Maja szerepében

„Mindketten közeledtünk a 30-hoz, és úgy éreztük, hogy valamit fel kellene mutatni. Ugyanakkor másképp élünk, mint a szüleink generációja, és ez a nyomás mindenféle komikus és ironikus szituációhoz vezetett” – mesélt a Maját alakító Rainer-Micsinyei Nórával közös forgatókönyv születéséről Cristina Groșan debütjére a kolozsvári bemutató után. Mint megtudtuk, a történetbe sok saját emléket is beleszőttek, az egyik éppen a kerettörténet: a rendező egyszer egy teljes éjszakát töltött el egy barátjával és annak halott nagyapjával egy lakásban, a temetkezési vállalkozókra várva.

„A felnőtt létet ma nagyon nehéz meghatározni. A szüleinknek sokkal egyenesebb, világosabb volt az útja, a mi generációnknak pedig sokkal nagyobb szabadsága van, mint nekik, akik a kommunizmusban nőttek fel, de nem nagyon tudjuk, hogy mihez kezdjünk vele, vagy ha tudjuk is, állandóan megkérdőjelezünk valamit” – beszélt a kiindulópontról a rendező.Rainer-Micsinyei Nóra (Maja) és Huzella Júlia (Sára)

A kolozsvári bemutatón jelen volt Vodál Vera gyártásvezető is, aki az inkubátoros, kis költségvetésű filmek kontextusáról mesélt. „Szerencsére már kialakult egy hagyomány az évek során, hogy a filmesek két nagy amerikai produkció között bevállalnak egy inkubátoros filmet, és akkor nem számolják olyan szigorúan a túlóráikat, nem készülnek ki, ha nem öt, hanem csak hat óra után kapják az ebédet” – magyarázta. A gyártásvezető szerint a film forgatókönyve eleve alacsony költségvetésre készült, ezért minden gördülékenyen ment. A beszélgetésből azért az is kiderült, hogy egy elsőfilmhez – ami gyakorlatilag az alkotó névjegye a szakmában – bizony szerencsés csillagállás is kell, többek között ilyen volt ebben az esetben az egyik fő helyszín, Irma néni lakása, amely az egyik társproduceré, így nem kellett érte piaci árat fizetni.Bányai Kelemen Barna, mint Bence

Rainer-Micsinyei Nóra meggyőzően alakítja a sodródó, nem túl ambiciózus, de éles helyzetekben mégis helytálló Maját, a szereposztás azonban egyéb meglepetéseket is tartogat. A Toxikoma Csernus Imréje után újabb pontosan megformált szerepben láthatjuk az erdélyi Bányai Kelemen Barnát, ezúttal kissé túl konkrét fiatal orvosként, Maja bolondos, szétszórt anyjaként Hernádi Juditot, egy epizódszerep erejéig pedig Thuróczy Szabolcsot is.Hernádi Judit alakítja Maja anyját, Esztert

Cristina Groșan tíz év után csábította vissza a filmvászonra Hernádi Juditot. Mint bevallotta, erdélyiként nem volt tisztában azzal, hogy a színésznő Magyarországon egy élő legenda, ami előnyére vált, mert kevésbé szorongott, amikor felhívta, hogy felkérje a szerepre. A rendező szerint sokat gondolkodtak azon, hogy kinek lehet kihívás Irma néni, azaz egy hulla eljátszása, és végül arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyára olyasvalakinek, akinek a mozgás a kenyere. Lőrinc Katalin táncművészt kérték fel, aki tudott észrevétlenül, lassan lélegezni, és testmemóriának köszönhetően képes volt napról napra mindig pontosan ugyanabba a pozícióba visszahelyezkedni a forgatás alatt.

Farkas Boglárka, a bemutató utáni beszélgetés moderátora szóba hozta azt is, hogy A legjobb dolgokon bőgni kell című filmet gyakran emlegetik a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan női verziójaként, amit egyszerre lehet bókként és sértésként is felfogni. A rendező nemmel válaszolt arra, hogy érez-e egyfajta társadalmi küldetést a női szempont megmutatására. Mint magyarázta, ő egyszerűen csak filmet szeretné készíteni. Hozzátette azonban, hogy gyakran előfordul, hogy magyarázkodni kell a forgatásokon amiatt, mert nő. A legjobb dolgokon bőgni kell forgatásán például meg kellett győznie az egyik színész kiképzésére érkezett lakatost, hogy nem, nem kell tovább várni a film rendezőjére, hiszen, ő maga az, mesélte Cristina Groșan. „Ez egy apróság, egy ici-pici háttérhang, amelyik azt mondja, hogy valamilyen módon meg vagy különböztetve. Jó lenne, ha ez nem lenne, ha csak arra koncentrálhatnék, ami a dolgom” – fogalmazott.

A filmet premier előtti vetítésen vetítik még a bukaresti Román Parasztmúzeumban január 30-án 15:30-tól, Sepsiszentgyörgyön január 27-én 18:30-tól. Január 28-ától A legjobb dolgokon bőgni kell felkerül a marosvásárhelyi és a szatmári Cineplexx műsorára, és vetítik a szatmári Cinema One-ban, illetve Resicabányán, Karánsebesen és Petrozsényban is. A filmet februárban meg lehet nézni a fővárosi Elvire Popesco moziban, illetve egyszeri vetítésen nézhető lesz február 24-én, Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?