Sodor a szél – Megjelent a gyergyószentmiklósi NÉKED zenekar első nagylemeze (VIDEÓ)

Újabb sikeres gyergyói fiúbanda a láthatáron? Sodor a szél címmel adta ki első albumát a NÉKED.

Megjelent a NÉKED első nagylemeze.

A NÉKED zenekar 2024 tavaszán alakult Gyergyószentmiklóson, és számos sikert tudhat maga mögött. „Alig két év alatt közel ötven élő koncert, Legszebb Erdélyi Magyar Dal jelölés, valamint több mint 50 ezer megtekintés a legnagyobb videómegosztón – mindez jól mutatja, hogy a NÉKED az erdélyi és magyarországi könnyűzenei színtér egyik friss, lendületesen fejlődő szereplője” – áll a közleményükben. Dalaikban a pop-rock és az indie világának elemeit ötvözik.

A fiúbanda tagjai: Fodor László (ének, akusztikus gitár), Péter Gellért (dob), György Alpár (gitár), Ioni Eduárd (billentyűk) és János László (basszusgitár).

Mérföldkőhöz érkezett a zenekar: megjelent a NÉKED első nagylemeze, amely a Sodor a szél címet kapta. A korong címadó dalához videoklip is készült, amit már most megnézhet a közönség, és a következő napokban további három klip érkezik majd a legnagyobb videómegosztóra.

A korongon tíz dal hallható.

„A tavalyi évben több neves klubban is felléphettünk Magyarországon a 4S Street vendégeként, ami óriási lendületet adott számunkra. Ezenkívül a nyáron szinte kivétel nélkül minden hétvégén játszottunk Erdélyben is, ahol bizonyossá vált számunkra, hogy a közönségnek is tetszenek a dalaink, egyre többen éneklik a szövegeinket” – nyilatkozták.

A zenekar két lemezbemutató koncerttel is készül: február 5-én Csíkszeredában, 7-én pedig Gyergyóalfaluban mutatják be élőben az új dalokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?