Sikerrel indult a Magyar menyegző Erdélyben és Partiumban

Szép közönségsikert aratott Erdélyben és Partiumban a Magyar menyegző: a Törőcsik Franciska és Kovács Tamás főszereplésével készült alkotás a székelyföldi díszbemutatókon, az erdélyi és partiumi vetítéseken, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó vándormozis eseményeken, valamint az első romániai mozis hétvégén összesen 15 200 nézőt vonzott – tájékoztatta szerkesztőségünket a Vándormozi.

Káel Csaba és Lajos Tamás filmje nem csupán egy szerelmi történet: a ’80-as évek elejének kalotaszegi világát idézi meg zenével, tánccal, viseletekkel és közösségi élményekkel. Az alkotás egy személyes élményből született – a rendező fiatalon maga is részese volt egy háromnapos kalotaszegi lakodalomnak, amely meghatározó kulturális tapasztalattá vált számára.

Nagy sikert aratott a film az erdélyi és partiumi településeken | Fotó: Vándormozi

A Magyar menyegző a következő hetekben Arad, Brassó, Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagybánya, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szamosújvár, Szatmárnémeti, Szászrégen, Temesvár és Zilahra is eljut. A Vándormozi révén a film eljut sok olyan településre is, ahol nem működik filmszínház – írják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?