Őszre halasztják Sting turnéját, a kolozsvári koncerttel együtt

A járványügyi korlátozások miatt Sting március 5. és 21. közötti koncertjeit 2022 őszére halasztják, jelentették be a szervezők. A változás a kolozsvári, március 15-i fellépést is érinti.

A megvásárolt jegyek érvényesek az új, szeptember 30-i időpontra, de amennyiben valakinek ez nem felel meg, visszaválthatja a jegyet a www.iabilet.ro/retur oldalon csütörtökön, március 17-én, 23 óra 59 percig.

Sting My Songs című koncertje sodró erejű, dinamikus show, amelyben a pályafutása során 17 Grammy-díjjal kitüntetett énekesnek a The Police-ban írt, illetve szólóművészként jegyzett közkedvelt dalai egyaránt felcsendülnek.

Mint írják, a koncert „zenei időutazásra viszi a rajongókat, olyan slágereken keresztül, mint a Fields of Gold, a Shape of my Heart, a Roxanne és a Demolition Man”, de felcsendülnek majd olyanközkedvelt dalok is, mint az Englishman In New York, az Every Breath You TakeRoxanneMessage In A Bottle.

Az énekes ugyanakkor új albumát is bemutatja, aThe Bridge november 19-én jelenik meg világszerte. Az új dalgyűjtemény, amelyet a világjárvány első évében írt és rögzített, a személyes veszteségeket, az elválást, a szétesést, a bezártságot és a rendkívüli társadalmi és politikai zűrzavarokat jeleníti meg. Ez az eklektikus stílusú album, amelyben visszaköszönnek Sting páratlan zenei pályafutásának különböző szakaszai és stílusjegyei, a rock n' roll, a jazz, a klasszikus zene, a folk és pop-rock műfajokból merít ihletet, a Rushing Water című nyitó szám jellegzetes rock intrójától az új, indie-pop hangzásvilágú If it’s Love című dalig.

A turnén Stinget az alábbiak kísérik: Dominic Miller (gitár), Josh Freese (dob), Rufus Miller (gitár), Kevon Webster (billentyűk), Shane Sager (harmonika), Melissa Musique és Gene Noble (vokál), különleges meghívottként fellép Joe Sumner.

A koncertre 198 és 441 lej (+ jegyaladói jutalék) közötti áron kaphatók jegyek hat kategóriában, a sting.iabilet.ro és a iabilet.ro oldalakon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?