Jó hete lesz az alternatív zene erdélyi kedvelőinek: jön a Kiscsillag és a Kistehén

Mindegyik hétköznapra jut egy-egy Kiscsillag-koncert valamelyik erdélyi városban: hétfőn kezdődik a hobbi garázszenekarként indult rockbanda első erdélyi turnéja. Csütörtökön a Kistehén lép fel Kolozsváron, remélhetőleg az új lemez dalait is bemutatják.

A 2005-ben alakult Kiscsillag kinőtt a Kispál és a Borz árnyékából és ma már Magyarország elsőszámú art-rock zenekarának tekinthető. A mindig gitáralapú, de számos eltérő stílusjegyet magukba olvasztó dalok, a lendületes előadásmód, Lovasi emblematikus szövegvilága és a zenekar utolsó éveiben megjelenő többszólamú énektémák az egyik legkarakteresebb, legegyedibb hangú, bátran kísérletező, évről évre megújuló produkcióvá tették. A Kiscsillagnak eddig öt albuma jelent meg, legutóbb 2017-ben a Semmi konferencia.

Az erdélyi turné első állomása Marosvásárhely, ahol egy feltörekvő helyi alternatív rockzenekar, a Stakhanov lesz a vendégük. A gyergyószentmiklósi koncert pedig azért izgalmas, mert ott a Dalok párban interaktív koncertet hirdették meg a szervezők: a nézők koncert közben egy kalapból húzhatják ki a soron következő rész tematikáját, amihez két dal, vagy esetenként teljes műsorblokk kapcsolódik. 

A turné programja:
január 21., hétfő, 20 óra – Marosvásárhely, Jazz & Blues Klub
január 22., kedd, 19 óra – Gyergyószentmiklós, Művelődési Ház színházterme
január 23., szerda, 20 óra – Kolozsvár, Flying Circus
január 24., csütörtök, 20 óra – Székelyudvarhely, Felső G – 'Zújgé
január 25., péntek, 20 óra – Nagyvárad, Moszkva Kávézó

A Kistehén Kolozsváron, a /Form Space-ben lép fel csütörtökön este nyolctól. Bár a Facebook-esemény leírásában az „énekeld a zenekarral közösen a legismertebb számaikat” felhívás szerepel, valószínű, hogy Kollár-Klemenczék mutatnak majd valamit a legújabb, Bocsánat című lemezükről is, amelyet „eddigi legvadabb, legbátrabb, legfelszabadultabb albumuknak” neveztek az Index.hu szerint. A Kistehén Youtube-csatornáján közzétett album címadó dala például a hajléktalanság témakörét járja körül, a videoklipben Gelányi Imre (Dugó) (Hajdu Szabolcs filmjeinek és színdarabjainak visszatérő szereplője) játszik.

Kapcsolódók

Kimaradt?