Németországi fesztiválon díjazták az erdélyi születésű Moldovai Katalin tordai történetből inspirálódott filmjét

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon - közölte a Nemzeti Filmintézet szombaton.

A díjat a film társforgatókönyvírója Palóczi Zita vette át csütörtök este Mannheimben.

Díjátadó | Fotó: Elfogy a levegő Facebook oldala

Az erdélyi mozikban is látható Elfogy a levegő történetét valós események ihlették. 2017-ben egy tordai irodalomtanárt meghurcoltak, mert a Teljes napfogyatkozás című filmet ajánlotta a diákjainak kisegítő anyagként. A film főszereplője, Ana (Krasznahorkai Ágnes) irodalmat tanít, diákjaival és kollégáival egyaránt jó a kapcsolata, a gimnázium megbecsült tanára. Az egyik szülő váratlanul feljelenti a film ajánlása miatt. A tanárnő fellebbezése láncreakciót indít el, amelynek következtében a kollégái és a gimnázium igazgatónője is fokozatosan ellene fordul.

Moldovai Katalin első mozifilmje, az Elfogy a levegő a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával, a Magma Cinema, Spot Film, Salamandra Film és Digital Fiction Studios gyártásában valósult meg.

A film világpremierje a nagy presztízsű torontói fesztiválon volt a nyár végén, azóta sikerrel szerepel a külföldi seregszemléken, Varsóban, a franciaországi Arras-ban és legutóbb Thessaloniki nemzetközi filmversenyén díjazták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?