Négy premierrel készül az idei évadra a Figura Stúdió Színház

A mozaik családok élethelyzetéről és nehézségeiről vet fel kérdéseket a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 2023–2024-es évadának első előadása, melyet két közegre – tanterembe és színpadra – terveztek. A műsor után nyitott beszélgetés is lesz a téma kapcsán.

Rosanna Clarteda szövegéből készülő Mozaik című tantermi előadást láthatta a közönség szeptember 9-én délután 5 órától az Öntödében Szabó Máté rendezésében. A két közegre – tanteremben és színpadra – tervezett előadás egy mozaik család élethelyzeteiről, nehézségeiről vet fel kérdéseket; valamint az új rendszer, az új család kialakulásának konfliktushelyzeteit és megoldásait boncolgatja. A téma egyfajta generációs probléma, ezért is tartották fontosnak, hogy felvessék, kivesézzék azt a diákokkal, ugyanis az egyórás előadást közös beszélgetés követi.

Mozaik próba | Fotók: Kozma Péter

Az előadást Szabó Máté a Miskolci Nemzeti Színház rendezője, művészeti vezetője állítja színpadra. Az előadás dramaturgjaként, Gyulay Eszter, a budapesti Nézőművészeti Kft. művészeti vezetője dolgozik, az ő munkáját segíti Keresztes Franciska asszisztensként. A mozaikcsalád tagjai: Bartha Boróka, Barti Lehel- András, Faragó Zénó és Pascu Tamara. A tantermi előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány támogatta – áll a színház közleményében.

Az 2023–2024-es évad folyamán még három bemutató várja az érdeklődőket. A közönség számára már ismerős Visky Andrej újra együtt dolgozik a társulattal, és Molière A mizantróp című drámáját viszi színpadra december második felében. Március elején Botos Bálint, Heinrich von Kleist írását Az eltört korsót állítja színpadra, majd májusban Molnár Ferenc egyik leghíresebb drámája, a Liliom lesz látható Albu István rendezésében.

Négy év után újra megszervezik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium XIV. kiadását, ezúttal három városban, Gyergyószentmiklós mellett Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában. Erdély több évtizedes múlttal rendelkező multikulturális színházi fesztiváljának az alapkoncepciója, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a kisebbségi nemzetiségek színházainak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?