Miklósa Erikát láthatja a közönség a Kolozsvári Magyar Opera csütörtöki előadásában

Rendkívüli előadással örvendezteti meg közönségét a Kolozsvári Magyar Opera csütörtökön, szeptember 21-én este 18.30-tól. Gara Mária szerepében Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnőt láthatja a közönség.

Erkel Ferenc Hunyadi László című háromfelvonásos operáját láthatja a közönség csütörtökön, szeptember 21-én a Kolozsvári Magyar Operában.  A mű szövegkönyvét Egressy Béni írta Tóth Lőrincz Két László című drámája alapján. Ősbemutatóját 1844. január 27-én tartották a pesti Nemzeti Színházban. A Hunyadi Lászlót, a magyar nemzeti opera első igazi remekművét, a bemutatót követő négy évtizedben 250 alkalommal adták elő. Az azóta is töretlen népszerűség egyik oka a nemzeti zene és a nemzeti történelem ötvözésében rejlik.

Fotó: Kolozsvári Magyar Opera Facebook-oldal

A cselekmény a 15. századi Magyarország Hunyadi János katonai győzelmével és az operában is szereplő Mátyás uralkodásával fémjelzett aranykorának egyik jelképes fordulatán alapul. Hunyadi László lefejezése örökösen időszerű sorstragédia, amely joggal tart igényt a magyar operalátogató együttérzésére.

A előadást, amelyet Gombár Annamária újított fel, Szinberger Sándor rendezésében láthatja a közönség, karmestere Horváth József lesz.

Gara Máriát, Gara Miklósnak, Magyarország nádorának lányát Miklósa Erika, Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő alakítja. További szerepekben Pataki Adorján mint Hunyadi László, Bardon Tony mint V. László magyar király, Szilágyi János mint Cillei Ulrik, kormányzó, Vigh Ibolya mint Szilágyi Erzsébet, Covacinschi Yolanda mint Hunyadi Mátyás, Molnár Zoltán mint Gara Miklós, nádor, valamint Ádám János mint Rozgonyi lesz látható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?