Megvan a kolozsvári tesztelőadás időpontja

Május 14. és 16. között beltéri és kültéri tesztelőadásokat szervez a járvány utáni újranyitás körülményeinek kipróbálására a kulturális minisztérium Bukarestben és Kolozsváron, jelentették be hétfő este. A tárca javaslata szerint a beltéri előadásokra csak beoltott személyeket engednének be.

A bukaresti színház és opera, illetve a kolozsvári román opera összesen négy előadást tűz műsorra a terv szerint, a részvétel feltételeit a kulturális minisztérium dolgozta ki, az egészségügyi minisztérium jóváhagyta, de még az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) engedélyére is szükség van, írja a News.ro.

A kulturális minisztérium javaslata az, hogy a beltéri előadásokra csak a koronavírus ellen beoltottakat engedjék be, a kültéri előadásra pedig azokat is, akik átestek a fertőzésen és megfertőződésük igazolásától legalább 15 és legfeljebb 90 nap telt el, illetve azokat, akik 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel rendelkeznek, vagy 24 óránál nem régebbi antigén gyorstesztjük van.

A rendezvényekre személyigazolvánnyal lehet belépni, az információk ellenőrzését a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) applikációja segíti. Erre azért van szükség, hogy az esemányek után 14 napig nyomon követhessék a résztvevők körében esetleg jelentkező fertőzést. Jegyeket keddtől lehet vásárolni a résztvevő intézmények honlapján. A cikk szerkesztésének időpontjában az eladás még nem indult el.

Program:

Péntek, május 14., 19:00-21:00
Libera Musica, Bukaresti Nemzeti Opera, 700 résztvevő, beltér

Szombat, május 15., 19:00-21:00
Francis Veber: Dilisek vacsorája, Bukaresti Nemzeti Színház, 800 résztvevő, beltér

Szombat, május 15., 19:00-21:00
Charles Gounod: Faust, Kolozsvári Nemzeti Opera, 800 résztvevő, belter

Vasárnap, május 16., 19:00-21:00
Libera Musica, Bukaresti Nemzeti Opera, 1000 résztvevő, kültér

(Címlapfotó forrása: operacluj.ro)

FRISSÍTÉS: A maszkviselés nem kötelező

A szombati előadásra csak azokat engedik be, akik az oltás második dózisát legalább tíz napja megkapták, írja a Kolozsvári Nemzeti Opera közleményére hivatkozva a Cluj24.ro. Mint hangsúlyozzák az opera alkalmazottai is be vannak oltva, illetve 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztjük lesz. A nézőket arra kérik, hogy legalább egy órával a kezdési időpont előtt legyenek a helyszínen, az ajtók 15 perccel hét előtt zárnak. A maszkviselés nem kötelező. A szervezők felhívják a résztvevők figyelmét arra, hogy a koronvírus-fertőzés veszélye alacsony, de fennáll, a közönség így saját felelősségre vesz részt az előadáson, amelyen három vendégművész is fellép: Ștefan Pop tenor Fauszt, Szabó Bálint basszus Mefisztó és George Petean bariton Valentin szerepében.

Kapcsolódók

Kimaradt?