Megújult, bővebb Mini Erdély-park várja péntektől a látogatókat a Szejkén

Pénteken, április 30-án megújult, nagyobb Mini Erdély-park nyitja meg kapuit a látogatók számára. Nemcsak a makettek száma nőtt, de fejlesztésekkel és újításokkal is várják a turisták ezreit a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőre.

Egy nappal a nyitás előtt még nem teljes a kép a szejkefürdői Mini Erdély-parkban. Az új makettek hol szétszórva, hogy egy kupacba összegyűjtve várják, hogy gondos kezek elhelyezzék az őket megillető helyre, ahonnan büszkén mutogathatják majd magukat az ezrével érkező látogatóknak. Ugyanerre vár az újonnan érkezett gyep is, a látogatói útvonalak sem nyerték el végleges formájukat, csak sejteni lehet, hogy ami most kavicsos út, abból a következő napra már kockakővel kirakott sétány lesz.

Kitartóan dolgoznak, hogy a nyitásra minden készen álljon | A szerző felvételei

A legnagyobb nyüzsgés a park főbejáratánál van, ezt még senki fia nem lépte át, hiszen csak most készült el, a tavalyi nyitáskor egy másik bejáraton kellett belépni a parkba. Ráadásul azóta a tervek is változtak, az elképzelés szerint több irányból is meg lehet majd közelíteni a helyet.

„Lesz itt holnap nyitás?” - kérdezem a Legendárium csapatának egyik tagját.

„Lesz!” - jön a magabiztos, mosolygós válasz.

„Csak azért kérdem, mert nem úgy tűnik...” – próbálom feszíteni a húrt, ám ez nem az a hely, ahol a dolgozó embert ki lehetne zökkenteni a saját sodrából.
„Tényleg nem úgy tűnik, de nyitás akkor is lesz!” – érkezik a reakció egy újabb magabiztos mosoly kíséretében.

Ismerve Fazakas Szabolcsot és legendáriumos csapatát, tudva azt, hogy ha valakik nem ismernek lehetetlent, akkor ők biztosan nem, nincs is, amiért kételkedjünk a szavukban.

Még több lesz a látványosság

Az ötletgazda nincs a helyszínen, épp a helyi rádióban faggatják erről a helyről, viszont aki itt van, az szép csendben, nyugodtan, maximális odafigyeléssel végzi a munkáját. Bár látszólag még rengeteg a tennivaló, nyoma sincs annak a pániknak, kapkodásnak, amit általában kampányfinisben szoktunk látni egy-egy bizonytalan kimenetelű választás előtt álló település újrázni szándékozó vezetőjének a háza táján.

És bár a Szejkefürdő eme sarka inkább hasonlít egy munkatelepre, semmint egy nyitás előtt álló makett-parkra, az már most látszik, hogy ez nem az a Mini Erdély-park, amely tavaly augusztus elsején megnyitotta kapuit. Rendesen kinőtte magát, és ha a nyitást követően netalán itt-ott még marad is tennivaló, az már most biztos, hogy a szejkefürdői látványosság teljesen új arccal nyitja meg kapuit.

Még az időjárás is mellettük áll

Évekkel ezelőtt 26 makettel kezdték, ezeket még a városban állították ki, tavaly nyáron, a Mini Erdély-park szejkefürdői nyitásakor 40-et állítottak ki, ezek számát szeptemberre 64-re bővítették, péntektől pedig 104 makett várja a látogatókat. Vannak újdonságok is, pihenősarkok, terasz, aktív játszótér, de a következő hetekben, hónapokban is folyamatosan bővítik, újítják a parkot.

Tavaly több mint 50 ezer látogatója volt a létesítménynek, gyaníthatóan ez a szám is hamarosan már a múlté lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?