Megjelent a Székelyföld júliusi száma

Megjelent a Székelyföld júliusi száma, amely többek között a 120 éve született Domokos Pál Péter emléke előtt tiszteleg, megjelenik benne Romsics Ignác történész Erdélyhez kapcsolódó személyes visszaemlékezése, a kritika rovatban pedig Szilágyi István Messze túl a láthatáron című nagyregényéről is szó van.

A folyóirat 2021/7. számában verssel jelentkezik Bajna György, Bálint Tamás, Keszthelyi György, Korsós Gergő, Soós Amália, Szikra János, Tófalvi Előd és Vörös István. Prózát publikál Abafáy-Deák Csillag, Káli István, Sebestyén Mihály és Szil Ágnes.

A Literata Hungarica rovatban Antal Balázs Pusztai János csapdába esett trilógiájáról, a Zsé birtokáról értekezik.

Az Academica Transsylvanicaban Romsics Ignác történész Erdélyi útjaim és kötődéseim címmel közöl személyes visszaemlékezést.

Az Ujjlenyomatban Magyarosi Sándor Sala András és a krizbai evangélikus kultúrház építésének történetét dolgozza fel.

A lapszámban egy tematikus blokk is található, 120 éve született Domokos Pál Péter címmel, melynek keretében Mirk Szidónia-Kata Domokos Pál Péter emlékezete Csíkban című írása, Daczó Katalin A tanár és a fegyvertartás című írása és Halász Péter „De kicsikék voltunk, amikor megszülettünk….!” című írása olvasható.

A könyvszemlében Balázs Lajos Halász Péter Az első csóktól az első gyermekig. A párválasztás, a házasság és a gyermek a moldvai magyarok szokás- és hiedelemvilágában című könyvéről értekezik, Borcsa János Szilágyi István Messze túl a láthatáron című nagyregényéről, Zsidó Ferenc pedig Antal Balázs Történet polcnyi könyvvel. Mózes Attila írói világa című kismonográfiájáról.

A lapszámot Bács Emese munkái illusztrálják.

A Székelyföld megvásárolható a könyvesboltokban, előfizethető a postán vagy banki átutalással. További részletek itt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?