Átadták a Székelyföld-folyóirat 2015-ös díjait

Tizennyolcadszorra adta át éves díjait csütörtökön a Székelyföld kulturális folyóirat. A Csíkszeredában szerkesztett havi folyóirat székhelyén zajló eseményen az elismerő díszoklevelek mellett rendhagyó méltatások hangzottak el a díjazottakról.

Tizennyolc éve jelent meg a Székelyföld-folyóirat első lapszáma, a szerkesztőség életében ez a nap a kezdetektől fogva a díjosztások időpontja is. A kulturális kiadvány idén Szepesi Attila költőt, Obrusánszky Borbála történészt és orientalistát, Borsodi L. László költőt és kritikust, valamint Adorjáni Anna prózaírót díjazta.

Obrusánszky Borbálát, a hunok történetével foglalkozó orientalistát Molnár Vilmos szerkesztő mutatta be a népes hallgatóságnak. Mint mondta, székelyekként óhatatlanul Kőrösi Csoma Sándor jut eszünkbe a mongóliai munkájáról, ugyanis Csoma Sándor is oda szeretett volna eljutni, ahol a szerző terepkutatásait végzi. Obrusánszky Borbálától a díj átvételekor megtudhattuk: tíz éve jött először Magyarországról Székelyföldre kutatási célokkal, s mivel gyökerei palócföldiek, a székelyek és palócok rokonságát is kutatni kezdte. Mongóliai kutatásai révén ugyanakkor ottani kutatók érdeklődését is sikerült felkeltenie Székelyföld iránt, ennek eredményeként hamarosan angol és mongol nyelven jelenik meg könyv a kutatótársai szerint is páratlan, értékteremtő kultúrával rendelkező székelyekről.

Szepesi Attila magyarországi költő méltatásaként a díjazotthoz kimondottan ezen alkalomra írt versét olvasta fel Fekete Vince szerkesztő. Ezt megelőzően a szerző Barbár szonettek című kötetét méltatta, végül az átnyújtott, Bicska-díj nevet viselő elismeréssel járó „kutyabőrt” is bemutatták a jelenlévőknek - miként a díjazott nevével gravírozott bicskát is.

Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője Borsodi L. László kritikusi erényeit méltatta. Felhívta a figyelmet: habár „hogy ne legyen sértődés” több folyóirat is megszüntette a kritika rovatát, azonban Borsodinak a Székelyföldben megjelent kritikái is éppen azt bizonyítják: a kritika lehet pontos.

Szintén költeménnyel köszöntve a Bukarestben élő, segesvári születésű Adorjáni Anna prózaírót Fekete Vince, a szerző írásainak precízségét, kitűnő hangulatteremtését is emelve ki. Az általa elnyert, Dávid Gyula nevét viselő díjat, az író örökségét ápoló Homoródalmás Önkormányzata nevében Rigó Mihály polgármester nyújtotta át.

Az ünnepségen Szarka Gábor, Magyarország csíkszeredai konzulja hangsúlyozta: felemelő érzés, hogy a lap összeállításakor a szerkesztők nem csupán a székelyföldi kultúrára figyelnek.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?