Legalább 180 fős alkalmi rockzenekar lép fel Bonchidán

Szerdáig, szeptember 8-ig jelentkezhetnek még azok a zenészek, akik fellépnének Közép-Európa legnagyobb rockzenekarában, a CityRocks Produkció és az Iskola Alapítvány közös eseményén, a bonchidai Bánffy-kastélyban. A Romániában első alkalommal szeptember 11-én, szombaton megszervezett eseményen több száz zenész előadásában a műfaj olyan klasszikusai csendülnek fel, mint a Metallica, a Queen vagy a Depeche Mode.

A szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon elmondták: szeptember 8-ig még várják azok jelentkezését, akik szeretnének együtt zenélni több magyarországi és külföldi zenésszel a koncerten. A sajtótájékoztatón az esemény programváltozásairól is szó esett. Megtudtuk, hogy 11 órától lesznek a nyilvános próbák, utána pedig 15 órától kezdődik a flashmob. Ezt követően 18 órától az Outflow – Metallica Tribute koncertre kerül sor, végül pedig a magyarországi Reckless Roses – Guns N' Roses Tribute zenekar lép fel, 20 órától.Kinizsi Zoltán (balra) és Cristian Sintamarian | a szerző felvétele

Kinizsi Zoltán, az Iskola Alapítvány munkatársa azt is elárulta, hogy a zenekar tagjai között vannak egészen fiatalok is, a legfiatalabb fellépő ugyanis 6 éves, míg a legidősebb 71. A szervező mindenkit bátorított, hogy jelentkezzenek még a csapatba.

A produkció egyik partnere a Voltaj Academy zeneiskola, ahonnan szintén sok zenész jelentkezett a csapatba. „Nagyon jó volt a partnerség a Voltaj Academyvel, hiszen érezhetően megnőtt a romániai zenészek száma is, és nagyon örvendünk annak, hogy így egy sokkal színesebb csapat alakult ki” – mondta Kinizsi Zoltán. A Voltaj Academy munkatársa, Cristian Sintamarian így összegzett: nagyon örvendenek annak, hogy egy hosszú év szervezés után végre közeledik az esemény napja, hiszen ez egy „nagyon fontos koncert a kolozsvári zenekedvelők életében”, és intézményüknek is nagy nap, hiszen lehetősége van a diákjaiknak, hogy professzionális zenészekkel zenélhessenek együtt. „Mi fiatal zenészekkel dolgozunk Kolozsváron, és ehhez a koncerthez minden technikai lehetőséget biztosítunk számukra. Fejleszteni akarjuk a diákjainkat, és elmondhatom, hogy a CityRocks által biztosan óriási fejlődésen mennek majd keresztül” – tette hozzá.

A szombaton 15 órától kezdődő flashmob programja a következő:

  • Queen: We will rock you/ Joan Jett: I love Rock and Roll - medley
  • Bryan Adams: Summer of '69
  • Depeche Mode: Personal Jesus
  • Green Day: Boulevard of broken dreams
  • The White Stripes: Seven nation army
  • Billy Idol: White wedding
  • Blink 182: All the small things
  • Black Sabbath: Paranoid
  • Alternosfera: Ploile Nu Vin
  • Tankcsapda: Gyűrd össze a lepedőt

A hatályban lévő közegészségügyi rendelkezések értelmében a Cityrocks 2021 - Bonchida eseményen minden 16 évnél idősebb résztvevőnek rendelkeznie kell az alábbiak valamelyikével: 10 napnál régebbi oltási igazolással, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel, a koronavírus-megbetegedésből kigyógyultak esetében minimum 15 nappal korábban kiállított, de 180 napnál nem régebbi igazolással vagy 24 óránál nem régebbi negatív antigén teszttel. A 16 éven aluli kiskorúaknak ingyenes a belépés, amennyiben egy érvényes belépőjeggyel és oltási igazolással rendelkező felnőtt kíséri őket. A jegy árával a szervezők a Bánffy-kastély felújítását támogatják, a Transylvania Trust Alapítványon keresztül. A nézőknek a belépő 25 lejbe kerül, és itt vásárolható meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?