Közel a történelmi 100 ezres álomhatár: üzent az erdélyi nézőknek a sikerfilm egyik főszereplője

A Taylor Projects Kft 2025. január 17-én mutatta be a romániai mozikban az IKO gyártásában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet, a 2024-es év legjobban várt romantikus, zenés magyar filmvígjátékát.

Március 1-ig már több mint 95 ezren látták Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet, a Demjén Ferenc slágereire felfűzött romantikus, zenés vígjátékot. A film már most több mint kétszer annyi nézőt vonzott a mozikba, mint az eddigi csúcstartó Kincsem.

Főszerepekben Törőcsik Franciska és Ember Márk./ Fotó: Hogyan tudnék élni nélküled? hivatalos Facebook-oldala

A Töröcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével készült alkotás immár messzemenően a legnézettebb magyar film lett Romániában, a forgalmazó és a közönség célja immár csak az lehet, hogy átlépjék a 100 ezres álomhatárt, mellyel történelmi csúcsot állíthat föl az alkotás.

A legtöbb erdélyi mozi továbbra is műsoron tartja, a Vándormozi, pedig olyan településekre is eljuttatja, ahol nem működik filmszínház.

Brasch Bence ez alkalomból üzent az erdélyi nézőknek:

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?