Kortárs táncot népszerűsítő projekten dolgozik az M Studio

Szerbiai turnéra indul az M Studio az Are we human or are we dancers? című előadással. A kortárs tánc népszerűsítése céljából útnak induló társulat – nagyszabású projektjük első állomásaként – Iași-ba is ellátogat a hónap végén.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Újvidéken és Szabadkán mutatja be a társulat Ioana Marchidan koreográfiájában készült Are we human or are we dancers? produkciót. Az előadás magáról a társulatról, az előadókról és az emberekről szól. Az előadó legtöbbször egy másik ember történetét meséli el a színpadon, őt a közönség úgy látja, mint akinek nincsen múltja, sem jövője. A megtestesített karakter olyan, mintha csak abban a pillanatban válna létezővé, amikor felgyúlnak a reflektor fényei. A produkciót április 11-én az Újvidéki Színházban, április 12-én pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban tekinthetik meg az érdeklődők.

Fotók: M Studio

Iași lesz az első állomása a nagyszabású nemzeti mobilitási projektnek, amelynek megvalósítását a Román Nemzeti Kulturális Alap támogatja. A projekt keretében három romániai városban – Iași-ban, Craiován és Konstancán – az M Studio három fiatal román alkotó koreográfiájában készült előadást visz színpadra. A turné során Ioana Marchidan rendezésében készült Are we human or are we dancers? című előadást, Arcadie Rusu rendezésében bemutatott A lecke címet viselő produkciót, valamint Andrea Gavriliu koreográfiájában készült Pam param című műsorszámot játssza majd a társulat az említett városokban. Iași-ban a Luceafărul Színházban április 27-én A lecke című előadást tekinthetik meg az érdeklődők, 28-án pedig az Are we human or are we dancers? című produkciót.

A turné legfontosabb célja gazdag képet nyújtani a kortárs tánc hazai reprezentatív irányairól, koreográfusairól, illetve olyan helyszíneken népszerűsíteni a tánc értékeit, ahol ez a műfaj egyáltalán vagy csak alkalmanként van jelen.

Ugyancsak április folyamán újítja fel a társulat a 2021-ben bemutatott Pam param produkciót. Az előadást április 20-án 19 órától játsszák a Háromszék Táncstúdióban. A műsorra szóló jegyek online vagy a Központi Jegyirodában is megvásárolhatóak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?