Javában zajlik a 20. Filmtett Workshop Parajdon
Fiatal filmesekkel népesült be július 3-án a parajdi Urbán Andor-központ: közel 30, erdélyi, magyarországi és vajdasági fiatal filmes vág bele idén a közös alkotómunkába mentoraik segítségével.
Három tehetséges fiatal rendező – Budrala Sára, Pantyi Petra és Lukács Gergely – mutatta be szombat délelőtt a filmterveit az ebédlőből rögtönzött vetítőben. Visszatérés a hagyományokhoz, gyászfeldolgozás és két gyermekkori barát kései felnövéstörténete, dráma és humor egyaránt várható a július 12-i bemutatóra elkészülő három filmben.
A hat, szakmai alapon meghirdetett alkotócsoport tagjaiból stábok verbuválódtak, és a csapattagok elkezdték az intenzív közös gondolkodást ahhoz, hogy a hét elején elindulhassanak a „minifilmgyár” forgatásai, majd a hét második felében a vágás és a hangutómunka is megvalósuljon.
Az alkotófolyamat elsősorban tanulási folyamat, amelyhez elismert szakemberekből álló mentorcsapattól kapnak útmutatást és segítséget. A rendezőcsoportot idén Csoma Sándor filmrendező vezeti, aki a forgatókönyvek fejlesztésében is segíti a fiatal alkotókat. A színészek mentora Pál Emőke gyergyószentmiklósi-kolozsvári színésznő, aki évekkel ezelőtt maga is „diákként” érkezett először a táborba.
A Filmtett Workshop 20. kiadása vasárnap, július 13-án ér véget.
CSAK SAJÁT