Így indítaná újra a romániai kulturális életet a szaktárca

Közleményben ismertette hétfőn a kulturális minisztérium a koronavírus-járvány miatt leállt kulturális szektor újraindítására vonatkozó, jóváhagyás előtt álló terveit. A független kulturális szereplőket kiemelten támogatnák.

Mint írják, a kulturális minisztérium tárgyalásokat kezdeményezett az egészségügyi és más minisztériumokkal a rendezvényhelyszínek újranyitásáról annak érdekében, hogy konkrét időbeosztás szülessen, és előre tervezhető legyen az év.

Emellett mintegy 5700 kultúraszervező részesülhet állami támogatásban. Az erre elkülönített összeg többségét, 60 százalékát a függetlenek kapnák, akik 8000 eurós vissza nem térítendő de minimis támogatást igényelhetnének, a fennmaradó 40 százalékból pedig négy típusú támogatást hirdetnének meg a kulturális rendezvényeknek, fesztiváloknak, könyvesboltoknak és kiadóknak.

A tervek között szerepel továbbá az is, hogy a művészek és kulturális dolgozók 2021. június 30-ig technikai munkanélküli segélyt kapnának, köztük azok is, akik kizárólag szerzői jogokból jutnak bevételhez. A kulturális minisztérium kezdeményezi a támogatás után fizetendő adók és járulékok elengedését vagy elhalasztását is.

Emellett a vendéglátóipari szektor támogatását célzó 130/2020-as sürgősségi kormányrendeletet kiterjesztenék a kulturális ágazatra is, és kezdeményeznék, hogy az ágazat szereplői legalább 2021. október elsejéig halaszthassák a bankrészleteiket.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?