Közel hétszáz oldalon keresztül mutatja be a Havasok keblében rejtező szép Csík című kötetben Botár István csíkszeredai régész a Csíki-medence középkori településtörténetét, régészeti emlékeit. Bár a hiánypótló kiadvány 2019-ben jelent meg, széles körű ismertetését meghiúsították a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, ugyanakkor aktualitásából, szakmai jelentőségéből a mai napig sem veszített. A kiadvány által a korábban ilyen szempontból ismeretlen Csík felkerült a magyar és román középkorkutatás térképére. A kötet keletkezésének történetét, felépítését és tartalmát a szerzővel készült interjú nyomán osztjuk meg a Maszol olvasóival.

Húsz év kutatói munka gyümölcseként született meg a Havasok keblében rejtező szép Csík címet viselő, a Csíki-medence középkori településtörténetét, régészeti emlékeit bemutató, közel 700 oldalas kötet. A szerző, Botár István már az Eötvös Loránd Tudományegyetemen töltött diákévek alatt is tudatosan készült a könyv összeállítására – mondta el a Csíki Székely Múzeum munkatársa beszélgetésünk kezdetén.

„Az egyetemen derült ki számomra, hogy milyen kevés régészeti, történeti forrás van a Csíki-medence középkorából. Az volt az elképzelésem, hogy ez az én hivatásom, életfeladatom, hogy ezt megírjam, teljesen tudatosan erre készültem az egyetem alatt is, és azt követően a múzeumban is. Jártam a templomokat, az erdőket, a szántókat, az ásatásokat. Tudtam, hogy ebből egyszer majd könyvnek kell születnie, teljesen tudatos építkezés volt” – osztotta meg a szakember.

Budapestről hazatérve a Csíki Székely Múzeum teljes régészeti gyűjteményét átnézte, illetve a teljes középkori anyagot feldolgozta, nem kis mértékben a doktori ösztöndíjának köszönhetően tehette meg mindezt. A tudatos építkezés Csíkszeredában is folytatódott, Botár István bejárta a középkori templomokat, felmérte a vidék minden középkori várát, számos terepbejárást végzett. Ezenkívül az összes kiadott írott forrást átnézte, régi térképeket böngészett. A végül 2019-re összeállt és megjelent kötet Botár István doktori disszertációjának bővített, kiegészített változata, tudtuk meg. Mint beszélgetésünk során elhangzott: ilyen széles körű régészeti monográfiával csak Csík rendelkezik (sem Marosszék, sem Háromszék, sem Udvarhelyszék). Hasonló volumenű munka soha nem született a csíki múzeumban, és túlzás nélkül – bár jellegükben mások –, de Orbán Balázshoz, Endes Miklóshoz mérhető.

„Az volt a célom, hogy »jól fogyasztható« könyv szülessen. Ez egy tudományos igénnyel és szándékkal megírt könyv, de a száraz, nagyon tudományos nyelvezetet igyekeztem kerülni. A megjelenés után kicsit furcsa lett a kötet sorsa, egy szerdai napon kaptam meg a kiadótól az első 400 kötetet (1500 példányban jelent meg, ami tudományos könyvek esetében kifejezetten nagy szám) és pénteken lezárták az egész világot” – elevenítette fel a régész.

„Sokoldalú kötet. Helyet kaptak benne helynevek, régészet, történelem, környezet, templomok, várak, a teraszok, utak, udvarházak. Ha végignézzük az irodalmi jegyzéket, akkor látjuk, több százas tétel van, tényleg apait-anyait beletettem, a legeslegjobb tudásom szerint. Nyilván van hibája és hiányossága, de egy ilyen munka sosincs kész, mindezzel együtt és elégedett vagyok” – osztotta meg Botár István.

A könyv felépítéséről a szerző megosztotta: a szakmai részeken túl a bevezető és az utószó személyesebb vallomás saját szakmai hitvallásáról, ugyanakkor kutatásainak történetét is összefoglalja.

Mint kiemelte: az írott adatok a Csíki-medencét csak későn említik. Ilyen esetben a régészeti anyag a legfontosabb forrás, azonban a vidéken „extra leletek” sincsenek. A kerámia-emlékek feldolgozása volt az egyik legfontosabb forrás, amelyhez úttörőként szénizotópos kormeghatározási vizsgálati módszert alkalmazott.

„Én voltam az első, aki régészeti, középkori anyagban ezt alkalmaztam. (…) Emlékszem, akkoriban nagyjából kinevettek, hogy ezt nem szokták csinálni a középkori leletek esetében, őskoriakkal igen. (…) Ez egy független, objektív módszer, nincs benne az, hogy a régész mit szeretne, mit akar, mit gondol, hanem teljesen független természettudományos adat, és ehhez igazodni kell” – osztotta meg Botár István.

Hozzáfűzte, hogy az Árpád-kori településtörténet és az egyház kialakulása kapcsán nagyon jó, független adatokat kapott a módszer használatával. Érdemes megemlíteni a talajradaros, geomágneses vizsgálatokat is, ami úgy biztosított adatokat, hogy nem rombolta a vizsgált területet. Mindezek mellett – a drónkorszakot megelőzően – légi felvételeket is alkalmazott, tette hozzá a szerző.

„Nagyon szeretem a régi térképeket, nagyon sok régi helynév, környezettörténeti adat van erdőkre, folyókra, nádasokra vonatkozóan. Az összefoglalásban, a környezettörténeti fejezetben nagyon jól tudtam ezeket használni. Emellett megjelenik az embertan, például temetőelemzéseknél ezek voltak a kutatás forrásai és módszerei” – osztotta meg Botár István. A kötetben helyet kapott a középkort megelőző népvándorláskori településtörténet összefoglalója is, ahol szó esik a gótokról, szlávokról, avarokról, besenyőkről, honfoglalókról – tette hozzá.

A szerző fontosnak tartja a könyv kapcsán hangsúlyozni, hogy a Csíki-medence a Magyar Királyság szélén elhelyezkedve perifériának számít(ott), távol a nagyvárosoktól. Botár István véleménye szerint a csíki adatok és következtetések hatványozottan igazak Erdélyre és az egész Magyar Királyságra nézve is.

„Érdekes a faluhálózat kialakulása és fejlődése. A székely tízesek kérdését teljesen másként látom, mint ahogy a történészek, néprajzosok egy jó része és földrajzosok mondták. Én úgy látom, hogy nálunk szeges települések voltak ugyanúgy, mint a Kárpát-medencében többfelé. A tízes név és struktúra egy katonai, társadalmi vagy gazdasági beosztás, ez később foglalta el a szegeknek a terminológiát vagy helyét, de alapvetően ugyanolyan szeges, szórt települések voltak, mint bárhol máshol. Ez például a néprajz , a néprajzi településtörténet szempontjából is fontos. Eléggé másként látom a székely beköltözés kérdését is, mint a szakirodalom nagy része. Ez viszonylag nehéz dolog, mert a székely betelepülés kérdése »szent tehén«” – mondta el Botár István.

„A székelyek kapcsán van egy több évtizede mondott, kitaposott út, amit mindenki használ. Én is sokáig használtam, mert kényelmes, de most teljesen másként látom a székely beköltözés időrendjét, szakaszait, mint azt korábban mondták. Megint csak azt gondolom, hogy ez nem egy csíki érdekesség, vagy ez nem az én személyes ügyem, hanem Székelyföld és az egész székelység korai történetére nézve fontos lehet” – fűzte hozzá.

A székelyföldi középkori templomok kapcsán Botár István kiemelte: érdemes tudatosítani, hogy „milyen gazdagok vagyunk”. A templomok jelentős része őriz középkori elemet, tehát nem építették át teljesen.

„Ez kihámozható, feltárható, részletes falkutatással, falképekkel, dendrokronológiával, sok mindennel. Ez jó kutatási lehetőség volt, és azért fontosak a templomok, mert a középkori településhálózatban az a centrum, egy fontos kiemelt pont, mert nincs település közeli plébániatemplom nélkül a középkorban s a nagyon-nagyon korai Árpád-kort leszámítva, nyilván nincs templom település nélkül. (…) A templom nagyon jó jelzője a középkori településhálózatnak. (…) Az egyház és a politika mindig szorosan összefügg. Nincs ispán vagy vármegye, határvármegye vagy határispánság egyházi jelenlét nélkül és fordítva. Az egyház sem ment olyan helyre, ahol barbárok éltek a pogányságból, illetve ahol létrehoztak egy ispánságot, ott nyilván az egyház szervezett volt. Ez kéz a kézben járt. És ez azért nagyon fontos, mert főleg a korai időszakban, a 11–12–13. században, ha templomaink vannak, akkor ott valamiféle királyi, világi szervezek is léteztek. Hogy ezek most székek, nem székek, vagy vármegye, ez egy külön kérdés” – mondta el Botár István.

A kötetben helyet kaptak az udvarházak, kúriák, nemesi kúriák, a középkori várak és utak, valamint külön fejezetben foglalkozik a helynevekkel. „A helynevek olyan forrást jelentenek, amit méltatlanul kihagyott a korábbi történetírás. Arra volt hivatkozás, hogy ezek a helynevek, a mi csíki helyneveink csak a 15-16. században jelennek meg forrásokban. Itt van egy nagyon erős ellentmondás, hogy ha laktak emberek – és azt régészetileg látom, hogy laktak –, akkor a településeiknek helyneveik kellett legyenek. Ezek a helynevek pedig nem nagyon lehettek mások a 12–14. században, mint a 16.-ban. Ez fordítva is igaz: ha van egy korai jellegű helynevem, akkor régészeti anyag hiányában is feltételezhetem, hogy korai, ha más esetekben ez igaz volt” – mutatott rá a régész.

„A környezeti viszonyokról szóló részből kiderül, hogy az erdőtakaró sokkal lennebb volt a Csíki-medencében, ami kézenfekvő dolog, de most helynevek és források, pollenadatok és régészeti adatok, illetve a térképek alapján ezt bizonyítom is, tehát nem csak elvi rekonstrukció. Az erdő környezete sokkal, de sokkal színesebb volt, mint amit most látunk. Kiterjedt bükköseink és tölgyeseink voltak. (…) Sokkal színesebb volt az erdőtakaró, és az erdőtakaró alapján valószínűleg a klímánk, a csapadékunk és a hőmérsékletünk is más volt. Valószínűleg jobb-enyhébb, mint ami a „fagyos” 17–19. században volt, talán hasonló mint ami most van például. Most éppen újra melegszünk megint, de az Árpád-korban sokkal jobb lehetett, mint mondjuk a XVIII. századtól a XX. század közepéig, amikor kifejezetten hideg időszak volt” – mondta Botár István.

A történeti összefoglalóban a szerző időrendben végigvezet azon, hogyan alakult a Székelyföld története a székelyek előtt, illetve a székelyek története a Csíkba vagy Székelyföldre való költözésük előtt.

„A kötet első fele tematikus tanulmányokat tartalmaz (egyház, falu, várak stb.), a második fele minden egyes csíki településre lebontott adattár. Az volt a célom, hogy bemutassam azokat a régészeti forrásokat és az összes adatot, amiből a következtetéseket levontam. Akit a száraz adatok nem érdekelnek, az elolvassa az első 250 oldalt, aki pedig a részleteibe bele akar menni, az minden egyes településen minden rá vonatkozó középkori forrást, régészeti adatot, műemléki adatot, falkutatást, falképet megtalál (…) Nyilván ez nem egy lezárt dolog, az én tudásom sem teljes, sőt biztos, hogy lehetnek és vannak benne tévedések. Azt gondolom, hogy 90 százalékban helytálló. Ezek gyakorlatilag önálló falumonográfiák, és amit fontosnak tartottam, hogy megmutassam azokat a forrásokat, amikből a következtetést levonom. Tévedhetek, elfogult lehetek, hiányos lehet a tudásom, de itt a nyersanyag, itt van a forrásbázis, ebből bárki új következtetéseket vonhat le, hogyha ez célja” – foglalta össze a régész.

Botár Istvánt arra is megkértük, ossza meg kutatásainak történetét, körülményeit, a húszéves székelyföldi munkásságának kiemelkedő fejezeteit. Mint hangsúlyoztra, a Csíki Székely Múzeum  kisvárosi intézményként nem volt és most sincs abban a helyzetben, hogy önálló kutatásokat folytasson.

„Önállóságra voltam kényszerítve, alapvető eszközöket, forrásokat kellett szereznem, lobbiznom, pályáznom kellett, udvarolni polgármestereknek, politikusoknak, vállalkozóknak, befektetőknek. Ahol társtudományokat vagy társmódszereket használtam, akkor azzal a tudással bíró embereknek a jóindulatát kellett megvásárolnom így vagy úgy. Egyéni vállalás volt, és azt kell mondanom, hogy a nulláról indultam. (…) Mielőtt én 2001-ben hazaköltöztem, egyetlen középkori templomnak sem volt ásatással megkutatott, közölt alaprajza, ásatás sem volt egyetlen templomban sem. A középkori településrészletről közölt adat egyetlen egy volt, amit 1954-ben ástak. Sem templomot, sem települést nem kutattak, dendrofil dendrokronológiai kutatások szóba sem jönnek, semmi egyéb módszer. Leletanyag volt bent a múzeumban terepbejárásokból, amit az '50-es, '60-as, '80-as években gyűjtöttek (…). Az a szépséghibája, hogy a leletanyag mellé nem volt dokumentáció. Ásatási alaprajzok nélkül, a nulláról indultam, így kezdődött a terepbejárásunk” – elevenítette fel a régész.

Botár István kerékpárral járta a szántókat tavasszal, vagy ősszel, pityókaszedés után, gyűjtögette a cserepeket, kereste, hogy hol vannak lelőhelyek. A templomok esetében szintén hiányzott a régészeti kutatás, az örökségvédelmi törvényt még nem nagyon alkalmazták. A kezdeti években a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának határon túli támogatására lehetett pályázni, ilyen úton valósulhatott meg a szenttamási, vagy éppen a csíksomlyói ásatás is így indult, majd a 2000-es évek közepén a hazai műemléki rendszer is „beindult”.

 „Egyre inkább kezdtek hívni minket a feltárásokhoz, de ez is úgy ment, hogy a múzeum nem adott semmit, meg kellett oldanunk. Egyetemi hallgatókkal pénzt szereztünk így vagy úgy, ahogy lehetett. Ami ebben a könyvben van, az 90 százalékában saját kezem munkája. Ahogy mondtam, a múzeum nem tudott támogatni, de autonómiát adott, ez bizonyos szempontból szerencse is, mert hosszú ideig legalább nem akadályozott. Érdemes még megemlíteni a Hargita Megye Tanácsa által indított régészeti programot, amelynek segítségével minden évben volt egy kicsi pénzmagunk, amit önállóan költhettünk, amire akartuk” – mondta a régész.

Botár Istvánt megkértük, emeljen ki néhány érdekes, különleges pillanatot, amiket megélt a kutatásai során. „Az első időszakban, de később is rendszeresen, amikor kint voltam a terepen, gyűjtöttem mondjuk a cserepet valahol, traktorral jöttek rám, hogy mit csinálok ott? Ez ilyen általános. Székelyföldön, de természetesen máshol is előfordul, hogy amikor meséled a helyi papnak, hogy itt van egy román kori templom, és akkor mondják, hogy »nem, kicsi barátom, itt ilyenek nem voltak«. De emlékezetes volt tudományos értelemben az első Árpád-kori félköríves szentély megtalálása Csíkszenttamáson. Tudtuk, hogy ott van, ez sosem volt régészként kérdés, de ezt be is kell bizonyítani. Vagy a kotormányi ereklyetartó kereszt, ami az egész Csíki-medencére, Székelyföldre nézve is bizonyítja, hogy ez nem egy elzárt régió volt. Volt rá igény, pénz, kapcsolati tőke, hogy egy ilyen tárgyat beszerezzenek. Említhetem a Csíkszentmiklóson egészen véletlenül előkerült gombosfejű hajtűt, ami egy hosszas tudományos vita lezárásában is segített a Magyar Királyság Csíki-medencére való korai kiterjedésével kapcsolatosan” – sorolta Botár István. Hozzátette: ez utóbbi esetben az egészen apró tárgy kormeghatározásával nyilvánvalóvá vált, hogy megtalálási helye, a templom mellett feltárt sír azt mutatja: a XII. század közepén legeslegkésőbb már keresztény egyház volt Csíkszentmiklóson.

„Tehát itt van a magyar egyház, itt van a katolikus egyház, és nyilván ez azzal jár együtt, hogy itt van a Magyar Királyság. Nem csak arról van szó, hogy néhány ember korábban az ispántól vagy az adótól, kereszténységtől elmenekült, csak medvehúst esznek, és majd 200 év múlva ideér a Magyar Királyság, és megszidja őket, hogy álljatok be a sorba. Kétszáz évvel vagyunk az írott források előtt. Azt gondolom, hogy ez az egész Magyar Királyság szervezete, kiterjedése, határai, története szempontjából nagyon fontos” – emelte ki Botár István.

A kutató a kötet megjelenése óta is gyűjti az adatokat, foglalkozik a bemutatott kötetben tárgyalt témakörökkel, bizonyos kérdéseket részletesebben kidolgozott. „A középkort idézőjelben kipipáltam, és most a népvándorlással foglalkozom, gótokkal, vasművességgel, vasolvasztással, korai szlávokkal. Néhány nagy újdonság van a könyvhöz képest. Az egyik az, hogy azóta sikerült bebizonyítanom, amit akkor még csak sejtettem: volt vasolvasztás az Árpád-korban, a Csíki-medencében is. Ez azért nagyon fontos, mert a vasolvasztás az Árpád-korban királyi monopólium volt, ami megint csak arra utal, hogy ez a térség bármennyire periférikus, de integrálódott a Magyar Királyságba. Időközben több, korábban ismeretlen középkori tetőszerkezetet is azonosítottunk és kelteztünk dendrokronológiai módszerrel Tóth Boglárkának köszönhetően.

Amit másként gondolok a könyvben leírtakhoz képest, az az utak és a várak kérdése, mert ez szerintem szorosan összefügg. 2019-ben ezt nem tudtam, később jöttem rá „véletlenül” a csíkrákosi Pogány-várban. Ma már úgy látom, hogy a Csíki-medencében, de nyilván ez a Magyar Királyságra vonatkozóan általánosan is igaz, sokkal sűrűbb volt az utak hálózata. Ez a régió nemcsak egy-két-három úton kapcsolódott nyugat és kelet felé, mint most, hanem számtalan kicsi erecske futott át a hegyeken minden irányba, és ezeknek a váraknak az egyik fontos szerepe pont ezekkel az utakkal van összefüggésben. Ezt annak idején nem láttam” – mondta Botár István. Megjegyezte: az egész Csíki-medence szempontjából az utak, a közlekedés, a határmentiség szerepe sokkal fontosabb, mint ahogy korábban gondolta.

Nézzétek meg Botár István előadását a székelyek székelyföldi betelepüléséről!