Gyergyószárhegyen ér véget a Kájoni 390 emlékév

Utolsó momentumához érkezett a Kájoni János születésének 390. évfordulója alkalmából 2019-ben meghirdetett emlékév. A programsorozat záróeseményét a magyar kultúra napja alkalmából Gyergyószárhegyen tartják, ahol a ferences szerzetes polihisztor életének utolsó éveit töltötte.

Kájoni János születésének 390. évfordulója alkalmából két évre (2019–2020) kiterjedő emlékévet kezdeményezett a Hargita Megyei Kulturális Központ azzal a céllal, hogy a ferences szerzetes munkásságát nagyobb közönség számára tegye ismertté. Az emlékévben számos helyi és országos intézmény részt vett mint partner, önálló események szervezésével, saját eseményeik tematizálásával vagy az emlékév kapcsán létrehozott szabadtéri vándorkiállítás fogadásával.

Az emlékév 2019 márciusában vette kezdetét az európai régizene nap alkalmával szervezett nyitóeseményen Csíksomlyón. Az eseménysorozat elérkezett záró momentumához, amelynek házigazdája Gyergyószárhegy Polgármesteri Hivatala lesz vasárnap 10 órától.  Kájoni János életének és munkásságának fontos színtere volt a gyergyószárhegyi ferences kolostor, hiszen ennek a rendháznak volt főnöke, itt szolgált a XVII. század közepén, majd itt is temették el 1687-ben.

Az esemény programja:
10.00 Ünnepi szentmise Kájoni János polihisztor emlékére; főcelebráns: Urbán Erik OFM provinciális
11.30 Szabadtéri kiállítás a főtéren (a polgármesteri hivatal előtt)
A kiállítást Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója nyitja meg
Házigazdák: Laczkó Dávid J. Anaklét OFM, Danguly Ervin polgármester, Simó Andrea kulturális referens. Szervezők: Gyergyószárhegy Polgármesteri Hivatala, Gyergyószárhegyi Ferences Templom és Kolostor, Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa

(Borítókép: Wikipedia|Derzsi Elekes Andor)

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?