Folytatja turnéját a Hargita Székely Néptáncszínház a Kárpát-medencében
Vajdaságban, a Felvidéken, Magyarországon és Partiumban is bemutatja Szomszédolás című előadását a csíkszeredai Hargita Székely Néptáncszínház. A turné második szakaszában kilenc településen lépnek fel október 13. és 22. között.
A Kárpát-medence magyar közösségeit kapcsolja össze tánccal, zenével és irodalmi gondolatokkal a Hargita Székely Néptáncszínház Szomszédolás című előadása. A társulat szeptemberben Magyarországon és Kárpátalján kezdte meg turnéját, amelynek második szakaszában kilenc településre viszi el a produkciót.

A turné kedden Kisiratoson kezdődött, majd szerdán a vajdasági Topolyán lép fel a társulat. Csütörtökön Zentán, pénteken Szabadkán mutatják be az előadást. A körút október 18-án a szlovéniai Hodoson, 19-én a szlovákiai Galántán, 20-án Székesfehérváron, 21-én a partiumi Börvelyben, 22-én pedig a Kolozs megyei Désen folytatódik.
Erdély tájainak története táncban és zenében
A Szomszédolás Erdély különböző tájegységeinek táncait, zenéjét és viseletét fűzi össze, miközben az otthon, a szülőföld és a közösséghez tartozás kérdéseit is körüljárja. A produkció a vándorló bukovinai székelyek hontalanságának megidézésével indul, majd a vízmelléki falvak táncain és a mezőségi hagyományokon át jut el a sóvidéki székelyek világáig, végül Csíkba és Gyimesbe érkezik.
Az előadás a néptánc és a népzene mellett irodalmi szövegekkel is megfogalmazza a szülőföldhöz való kötődést és a megmaradás vágyát. Kányádi Sándor, Sütő András, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos és Áprily Lajos gondolatai kísérik a táncokat.
A műsort Szabó László szerkesztette, a zenei szerkesztő Mihó Attila, a narrátor és szerkesztőtárs György Katalin, a művészeti munkatárs és igazgató András Mihály. A koreográfiákat Fekete Etelka, Radák János, Kelemen Gabriella, Kelemen Szilveszter, Gábos Endre, Szabó Júlia, Szabó László, Antal Zsolt és Péter László jegyzik.
CSAK SAJÁT


