Határhelyzetek és morális dilemmák: Spiró György Elsötétítés című drámáját viszi színre a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A darabot Vlad Massaci rendezi, akinek ez az első munkája a kolozsvári társulattal. A 2026-os világpolitikai helyzetben aktuálissá vált mű Budapesten játszódik 1941-ben. Az április 16-i bemutató előtt tartott keddi sajtótájékoztatón az alkotók beszéltek a darabról.

„1941 júliusában Budapesten, a légoltalmi elsötétítés alatt egy házaspár élete gyökeresen megváltozik néhány óra leforgása alatt, amint életbe lép a harmadik zsidótörvény. Kertész Imre szerint a mű ugyanarról szól, mint korunk történelme: a pusztító őrület és a teremtő ész konfliktusáról” – ismertette röviden Vajna Noémi dramaturg a kedden tartott sajtótájékoztatón.

A darabot Vlad Massaci rendezésében láthatja néhány nap múlva először a közönség, Dimény Áron, Imre Éva, Bogdán Zsolt, Kardos M. Róbert és a debütáló Biró Gergő szereplésével. Vlad Massacinak, aki a kortárs román színház egyik legismertebb és legelismertebb rendezője, ez az első rendezése a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál.

Elmondta, a kétezres évek eleje, azaz szinte megírása óta ismeri Spiró Györgynek ezt a drámáját, németül olvasta, és azért esett erre a választása, mivel lenyűgözik az olyan szövegek, amelyekben „morális döntések által meghatározott határhelyzeteket mutatnak be”, és tetszett a nyelvezete is.

„Ez egy olyan típusú nyelvhasználat, amely mintha egyfajta gerincoszlop lenne a káosz világában” – fogalmazott. Hozzátette, nem könnyen befogadhatónak, statikusnak tűnhet az előadás, „ezzel szemben a szövegben rejlő gondolatok folyamatos mozgásban vannak. Biztos vagyok benne, hogy minden érzékeny ember megérti a kapcsolatot a jelennel” – jegyezte meg.

A darab születéskor, „huszonöt évvel ezelőtt a világ még nem beszélt háborúról, nem félt a harmadik világháborútól. Mi most, sajnos 2026-ban ebben a helyzetben vagyunk, és a szöveg hirtelen sokkal aktuálisabbá vált, mint korábban volt” – magyarázta, miért javasolta most megrendezésre.

Elmondta, gyakran előfordul, hogy a rendezők egy bizonyos alkotói korszakban vagy lelkiállapotban vannak, és szeretnék azt kiaknázni: „az én esetemben ez egy olyan állapot, amely ahhoz kapcsolódik, ahogyan ma viszonyulunk a gonoszhoz, amely úgy tűnik, egyre nagyobb hatalmat nyer az életünkben”, elmondta, úgy érezte, folytatnia kell „annak a helyzetnek a feltárását, amikor az ember szembenéz a nagy történelemmel”.

A darab kapcsán elhangzott, a szöveg egyfajta kettős védőbeszédként épül fel, amelyben a férfi és a nő is teljesen racionális, és mindkettőnek igaza van a maga módján, a rendező szerint „fontos, hogy a néző figyelmesen végighallgassa mindkét érintett fél érveit”.

A fő kérdés a darabban, hogy mit csinál az ember, amikor morális döntést kell hoznia egy határhelyzetben, hangzott el. Dimény Áron játsza a Férfi szerepét, aki olyasmit lát tisztán, amit mások tagadnak vagy relativizálnak, és pont ez a tisztánlátás kárhoztatja őt magányra. Egy olyan karaktert kellett felépítenie, akinek el kell fojtania az érzelmeit, hogy véghezvigye a tervét, és megmentse a lányát.

Dimény Áron a sajtótájékoztatón elmondta, a darab szövege nagyon különleges, egyrészt archaikusnak tűnik, másrészt olyan sűrű, hogy már-már elviselhetetlen. A karakter kapcsán kiemelte, „az egyetlen józan út az érzelmek elfojtása, miközben teljesen világos és elkerülhetetlen, hogy a karakter az érzelmi robbanás határán áll”. Az egész alakítás során ezt a feszültséget kellett fenntartania, tette hozzá, ugyanakkor nem adhatta át magát az érzelmi rohamoknak sem, amelyek végig kísértettek, mondta el a kérdésre, hogy mi volt a legnagyobb kihívás a szerep alakításában.

„A Nő végül elfogadja a Férfi döntését, de a saját feltételei szerint, illetve azon a módon, ahogy ő képes reagálni ezekre a problémákra, és ebben a gesztusban ott van a bosszú is” – hangzott el.  Hogyan fér meg egymás mellett a kettő? – ennek kapcsán a Nőt alakító Imre Éva elmondta, „azért történik meg a Nőben ez a nagyon erős ellenkezés, mert nagyon szeret, és ez a szeretet, ez az erős szerelem viszi őt arra a pontra, hogy ha mindent elveszít, akkor ő igenis bosszút fog állni”.

Először, a szöveget olvasva meg is ijedt tőle, úgy gondolta, nem neki való, életkoránál fogva is távolinak érezte, mivel a darab nagyon szövegre épül, nincsenek mozgások, nagyon realisztikus, de „ahogy elkezdtünk próbálni, beleásni a történetbe, egyre izgalmasabbá vált, és kezdtem megérteni a gondolatait, hihetetlen számomra, hogy még most is mennyi mindent felfedezek benne” – idézte fel Imre Éva.

Hogyan képes elfojtani a sebezhetőségét és hogyan tud lemondani az addigi szabad életéről az anyagi jólét vagy egy stabil jövő megszerzésének reményében? – tette fel a kérdést a sajtótájékoztatón a Barátot alakító Bogdán Zsoltnak Vajna Noémi. Nincs más választása, egy túlélő, egy kettős szereplő, aki úgy lép be ebbe a történetbe, hogy nagyon szerelmes a Nőbe, a barátja feleségébe – mondta el Bogdán Zsolt.

Az Apát alakítja az előadásban Kardos M. Róbert, aki elmondta, egyszerű munkás az előadásban, aki a fiával a végén fogja, ami még maradt a házban, „és velünk veszi kezdetét a nagy kommunizmus és az a sötétség, amely majdnem 40 évig tart Magyarországon is, és itt, nálunk is”.

Biró Gergő alakítja a Fiút, a munkás fiát, ez az első szerepe a színháznál. Ő a legfiatalabb szereplő, az új generáció képviselője az előadásban. Hogy „a reményt képviseli vagy újabb elsötétülést”, erre válaszolva elmondta, a Fiú optimista, a jobb jövőben hisz. „Elkezdtem a lehető legmélyebben feltárni ezt a szerepet, ügyelve arra, hogy ne csak egy gyors megoldást találjak és annyiban hagyjam; ebben a kollégák is sokat segítettek” – számolt be.

A produkció létrehozásában közreműködött Maria Miu díszlet- és jelmeztervező és Vlaicu Golcea zeneszerző is. Maria Miu így fogalmazott az előadás látványvilágáról: „egy feszültséggel teli és bizonytalan teret próbáltam létrehozni, amely folyamatosan a külvilág fenyegetését sugallja”.

Az előadás zeneszerzője, Vlaicu Golcea a hangzásvilág kapcsán elmondta: „kezdeti megközelítésem – ahogyan általában – ezúttal is inkább elutasító volt: úgy gondolom, hogy amikor egy szöveg ennyire erős, a zene nehezen találja meg benne a helyét”. Végül a zenei anyagot egyfajta „érzelmi csőként” képzelte el: „láthatatlan áramlásként, amely nem megkettőzi a cselekményt, hanem áthatol a nézőn. Nincs felismerhető zenei esztétika, nincsenek hagyományos értelemben vett témák vagy dallamok, csupán állapotok egymásutánja, amelyek felbukkannak és eltűnnek, akárcsak az emberi érzelmek.”