Elhunyt Radu Lupu Grammy-díjas zongoraművész

Elhunyt 76 éves korában Radu Lupu nemzetközi hírű zongoraművész, aki 2019-ben vonult vissza a színpadról betegsége miatt – közölte a román közszolgálati rádió klasszikus zenei adója.

A művész vasárnap hunyt el, Nagy-Britanniában és Svájcban élt. Nemzedéke egyik legjobb zongoristájaként tartották számon. 1945. november 30-án született a romániai Galacon, Florica Musicescu és Cella Delavrancea növendékeként tanult szülőhazájában, majd a moszkvai konzervatóriumba került ösztöndíjjal. Fiatalon első díjat nyert a világ három fontos nemzetközi zongoraversenyén, így 1966-ban a Van Cliburn, 1967-ben a George Enescu, 1969-ben pedig a Leeds-i megmérettetéseken diadalmaskodott. 

Fotó forrása: News.ro

Radu Lupu Európa és az Egyesült Államok nagy zenekarainak rendszeresen meghívott szólistája volt. A Salzburgi Fesztiválon a Herbert von Karajan által vezényelt Berlini Filharmonikusokkal debütált, az Egyesült Államokban első koncertjeit a Daniel Barenboim által vezényelt Clevelandi Zenekarral, valamint a Carlo Maria Giulini által dirigált Chicagoi Szimfonikus Zenekarral adta.

Radu Lupu a német Decca lemezkiadónál készített felvételeket, 1995-ben Grammy-díjat nyert a Schubert-szonáták lemezéért, ugyanabban az évben az Edison-díjat is elhódította Robert Schumann Gyermekjelenetek című lemezével.

A művész meglehetősen visszavonultan és diszkréten élt, kerülte az interjúkat, a közösségi médiában egyáltalán nem volt jelen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?