Csütörtökön a Házsongárdi temetőben helyezik végső nyugalomra Szilágyi István írót

Március 21-én, csütörtökön kísérik utolsó útjára Szilágyi István erdélyi magyar Kossuth-díjas írót, a Helikon alapító főszerkesztőjét Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben – közölte pénteken a Helikon szerkesztősége.

Az irodalmi folyóirat által közzétett gyászjelentés szerint a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett író búcsúztatója  11 órakor kezdődik az Egyetemiek Házában, ahol emlékbeszédek hangzanak el.

Szilágyi Istvánt 14 órakor helyezik örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben, a református egyház szertartása szerint.

Az írót a Magyar Művészeti Akadémia és a Kulturális és Innovációs Minisztérium is saját halottjának tekinti.Fotó forrása: Helikon Facebook-oldalaA Kossuth- és József Attila-díjjal is kitüntetett Szilágyi István életének 86. évében hunyt el szerdán Kolozsváron, méltósággal viselt betegség után.

Szilágyi István 1938-ban született Kolozsváron, a család 1940-ben Zilahra költözött, a szilágysági kisváros világa meghatározó élménye maradt. Jogi végzettséggel a háta mögött jelentette meg első írásait az Utunkban, amelynek később munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese lett. 1990-től a Helikon néven újjáalakuló irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Első novelláskötete, a Sorskovács 1964-ben, első regénye, az Üllő, dobszó, harang 1969-ben látott napvilágot. Az évtizedek során a magyar irodalom olyan remekműveit tette le az asztalra, mint a Kő hull apadó kútba, az Agancsbozót és a Hollóidő, utolsó regénye, a Messze túl a láthatáron 2020-ban jelent meg – olvasható a Helikon oldalán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?