Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai szólnak ismét a Madarasi Hargitán

Éppen 25 éve, 1996. június 15-én koncertezett a Madarasi Hargitán Cseh Tamás énekes, zeneszerző, előadóművész. A Micsoda útjaim című fellépés emlékére, egyben a dalszövegeket szerző 75 éves Bereményi Géza előtt tisztelegve szervez emlékkoncertet vasárnap, június 20-án a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont.

Cseh Tamás igazi klasszikussá vált, dalait időről-időre feldolgozzák és különböző színpadi produkciókban adják elő. Most azonban valami egészen különleges előadás készül a szervezők közleménye szerint: Orbán Ferenc (ének, gitár) és Gyergyai Szabolcs (basszusgitár, zongora), a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes tagjai előadásában Micsoda útjai címmel azok a dalok elevenednek fel, amelyeket 1996-ban Cseh Tamás előadott a Hargitán, és amelyről koncertfelvételt megőrző film is készült Csönded vagyok címmel a Duna TV akkori stábja jóvoltából.

A 20. század második felének, a 70-es, 80-as és 90-es budapesti évek hangulatának legendás tolmácsolója, krónikása és karizmatikus gitáros-énekese, több kultuszfilm szereplője volt Cseh Tamás (1943 – 2009), akinek munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban – Bereményi Gézával közösen – Pro Urbe Budapest díjat vehetett át a főváros művészeti életében vállalt küldetésük elismeréseként. 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki műfajteremtő előadóművészi teljesítményéért, egy korszak életérzését emlékezetesen tolmácsoló, a hétköznapok prózáját és költészetét egyidejűleg megragadni képes dalaiért. 2008-ban Budapest VIII. kerületének díszpolgára lett, a következő évben Bakonybél is díszpolgárává választotta, talán erre a címre volt a legbüszkébb, 2009-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal is kitüntették.

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében sorra kerülő Cseh Tamás-emlékkoncert 2021. június 20-án, vasárnap 16 órakor lesz a Madarasi Hargita Súgó-pályáján. A belépés ingyenes, azonban feltétele a telefonos bejelentkezés, hétköznapokon 9–15 óra között a 0744-766695-os telefonszámon. Hargita Megye Tanácsa székelyudvarhelyi kulturális alintézményének partnerei a szervezésben a Súgó Panzió és a Madarasi Hargita Síközpont.

(Címlapfotó: Wikipedia)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?