Bizarr középkori temetkezési szokásra utaló sírt találtak Visegrádnál

Megrázó középkori temetkezési szokásra utaló gyermeksírt találtak a Szűz Mária templom feltárása során Visegrádnál – közölte a Várkapitányság csütörtökön, írja az MTI. A templomhajóban, közel a szentélyhez egy különös sírcsoport is napvilágra került. A régészek szerint a furcsaságok a középkorban elterjedt tévhitekhez kapcsolódhatnak, szélesebb értelemben a korabeli vámpírhiedelmekhez köthetőek.

Visegrád történetének legnagyobb régészeti feltárása során ezúttal a királyi palota szomszédságában található egykori ferences templom területén fedeztek fel több tucat csontvázat – áll a Várkapitányság közleményében. Azt írták, a sírok egy része valószínűleg a szerzetesekhez, a másik része pedig a polgári lakossághoz tartozott. A régészek szerint a koporsóban vagy halotti lepelben eltemetett emberek maradványai főleg a 15. század első feléből és a 16. század közepéről származhatnak.

A tájékoztatás szerint a templomhajóban, közel a szentélyhez egy különös sírcsoport is napvilágra került. Egy felnőtt nyughelyének tekinthető gödör feltárásakor váratlanul egy koporsó nélkül, halotti lepelben eltemetett gyermek maradványai kerültek elő. A jobb combcsont alatt közvetlenül egy nagyobb méretű tárgy körvonalai bontakoztak ki. A kiemelést követően a restauráláskor kiderült, hogy a tárgy egy jó állapotú vas lakat, amely formája alapján a 16. században volt használatban. A koponya mellett, a száj közvetlen közelében egy öklömnyi kődarabot is találtak.

A gödör feltárásakor teljesen váratlanul egy koporsó nélkül, halotti lepelben eltemetett gyermek maradványai kerültek elő. | Fotó forrása: Mátyás Király Múzeum/Facebook

Mint írták, a sír további mélyítésekor a gödör alján egy szintén koporsó nélkül eltemetett felnőtt csontváza bukkant elő. Már feltárása során szembetűnő volt, hogy a csontozaton több helyen súlyos, degeneratív elváltozások figyelhetők meg, amelyek nyilvánvalóan komolyan korlátozták az illetőt mozgásában és valószínűleg egyéb fizikai tevékenységeiben is. A váz jobb lábfejénél szintén egy lakat feküdt.A Mátyás Király Múzeum Facebook-bejegyzése szerint a restauráláskor kiderült, hogy a gyermek mellett talált tárgy egy igen jó állapotú vas lakat, amely formája alapján a 16. században volt használatban. | Fotó forrása: Mátyás Király Múzeum/Facebook

Rögzítették: a lakatok ma már különösnek tűnő babonás szokásokra utalnak. A sír mellé helyezett lakat a középkorban elterjedt tévhit szerint a halottak sírban tartását, a túlvilágról való visszatérésének megakadályozását szolgálta, szélesebb értelemben pedig a korabeli vámpírhiedelmekhez köthetőek. A túlvilágról visszatérő, élőket zaklató, azok vérét szívó kísértetek Magyarországon nora néven ismertek. A hiedelem szerint a nora egy vámpírhoz hasonlatos lény, amely a kereszteletlenül elhunyt gyermekből alakul ki, éjjelente az alvók melléből tejet és vért szív, áldozatai elsorvadnak  – idézték fel a közleményben.

A Visegrádon feltárt leletek esetében a két, egyazon sírgödörbe egymás fölé, lakattal eltemetett gyermek és felnőtt csontváz között több összefüggés is feltételezhető a tájékoztató szerint. Elképzelhető, hogy rokoni kapcsolatban álltak és az is, hogy mindkét személytől testi vagy mentális betegségük miatt tartottak, ezért igyekeztek őket a sírhoz rögzíteni, hogy megakadályozzák a visszatérésüket. A vámpírhiedelmek szerepét a lakatokon kívül alátámaszthatja a gyermek szájánál megfigyelt kődarab is, amelynél nem zárható ki, hogy eredetileg a szájába helyezték. Hozzátették, a régészek szerint a leletekkel kapcsolatban további kérdések is felmerülnek, amelyekre a terület teljes feltárása és az elvégzett tudományos vizsgálatok alapján várják a választ.

A Visegrád Reneszánsza fejlesztési program keretében a következő években nemcsak az alsóvár és a Salamon-torony, a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója valósul meg, de a visegrádi fellegvárat és a királyi palotát is megújítják – olvasható a közleményben. A tájékoztatásban emlékeztettek, hogy a 2021-ben indult Visegrád Reneszánsza fejlesztési program részeként zajló régészeti feltárást a Várkapitányság megbízásából az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum két intézménye, a Nemzeti Régészeti Intézet és a Mátyás Király Múzeum szakemberei végzik. A program eredményeként a várrendszer és a királyi palota a Mátyás korabeli állapotoknak megfelelően újul meg – tették hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?