Beperelte az olasz miniszterelnöknő a Placebo énekesét, mert lefasisztázta

Olaszországban tilos nyilvánosan kritizálni az állami vezetőket, aki mégis megteszi, az akár 5 ezer eurós bírsággal sújtható.

Nem jó ötlet Olaszországban nyíltan bírálni a kormány vagy a parlament működését. Az olasz büntetőtörvénykönyv ugyanis tiltja a köztársaság nyilvános rágalmazását, ami magában foglalja a végrehajtó és a törvényhozó hatalom mellett a bíróságokat és a hadsereget is. A rockerek általában fittyet hánynak a szabályokra, de a Placebo frontembere most megütheti a bokáját.Brian Molko | Fotó: Facebook/Placebo

Július közepén az alternatív rockot játszó brit banda, a Placebo a Torino melletti Stupinigiben lépett fel a Sonic Park fesztiválon. A zenekar frontembere, Brian Molko a koncert közben olaszul kiabálta a színpadon, hogy „Giorgia Meloni szar, fasiszta és rasszista”.

A koncert után egy héttel az ügyészség nyomozást indított Molko ellen az olasz állami intézmények megsértése miatt – írja a The Guardian, kiemelve, hogy Olaszországban kifejezetten gyakoriak az ilyen és ehhez hasonló perek. Ennek oka, hogy a helyi büntetőtörvénykönyv rendkívül szigorú az állami intézményeket ért rágalmazási és becsületsértési ügyekben.

A törvény tiltja a köztársaság nyilvános kritizálását, ami magában foglalja a kormány, a parlament, a bíróságok és a hadsereg védelmét is. A bűncselekmény büntetési tétele 1000 eurótól 5000 euróig terjedő pénzbírság.

Kapcsolódók

Kimaradt?