Giorgia Meloni elindította a kormányalakítási egyeztetést szövetségeseivel

A parlament megválasztandó elnökeiről, valamint a közös kormány felállításáról egyeztetett Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke szövetségesével, Antonio Tajanival, a Hajrá Olaszország (FI) alelnökével - közölte az FdI kedd délután.

Az Olasz Testvérek közleménye szerint a párt római székházában zajlott találkozón Giorgia Meloni és Antonio Tajani a közös jobbközép kormány „általános szerkezetéről” tanácskozott. Egyikük sem nyilatkozott az újságíróknak. Távozáskor Antonio Tajani csupán annyit mondott: „Olaszországért dolgozunk”.

Korábban a Hajrá Olaszország alelnöke, az Európai Parlament volt elnöke a RAI olasz állami rádiócsatornának úgy nyilatkozott, reményei szerint a párt akár három-négy miniszteri helyet is kaphat a közös jobbközép kormányban. Antonio Tajani hozzátette, hogy a Hajrá Olaszországnak semmilyen előítélete nincsen azzal kapcsolatban, hogy a belügyi tárcát a Matteo Salvini, a Liga vezetője  kapja meg. Ami saját szerepét illeti, Antonio Tajani nem tagadta, hogy szívesen elfogadná a külügyminiszteri széket.

Az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország alkotta jobbközép szövetség nyerte a vasárnapi parlamenti választásokat, többséget szerezve a felső- és alsóházban is. A három párt közötti megállapodás szerint a miniszterelnök-jelöltet a választáson legtöbb szavazatot, huszonhat százalékot szerzett Olasz Testvérek állíthatja. A Liga és a FI is tíz százalék alatt teljesített.  

A jobbközép szövetségnek mindenekelőtt a szenátus és a képviselőház elnökének személyéről kell döntenie. A parlament első ülése október 13-án lesz, ekkor megkezdődik a két elnök megválasztása. Az államfő az előzetes számítások szerint október 17. körül hívathatja magához Giorgia Melonit, hogy kormányalakítási megbízatást adjon neki.  

Az FdI és a FI egyeztetésével egy időben a Liga négyórás vezetőségi ülést tartott, melyet Matteo Salvini hívott össze. A párt támogatottsága az öt évvel ezelőtti parlamenti választásokon elért több mint 17 százalékról 8,8 százalékra csökkent. Az Északi Ligát nevű elődpártot vezető Roberto Maroni úgy nyilatkozott, elérkezett a vezetőcsere ideje. A Liga másik politikusa, Attilio Fontana lombardiai kormányzó szerint azonban Matteo Salvininek a helyén kell maradnia.

Az  Európai Bizottság bejelentése szerint Róma újabb 21 milliárd euróban részesül a pandémia utáni gazdasági helyreállításra szánt forráscsomagból. Az Olasz Testvérek ezt úgy kommentálta, hogy a párt a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből Olaszországnak juttatott összegek felhasználási feltételeinek újratárgyalását szorgalmazza.

Kapcsolódók

Kimaradt?