„Az értékes alkotás a múlandó lapot is maradandóvá teszi.” – Megnyitották a Koloratúrát, a Napsugár és a Szivárvány folyóiratok illusztrátorainak kiállítását

Gyermekkorunk jól ismert rajzai borították be a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum falait. A Napsugár és Szivárvány folyóiratokban 2000 és 2023 között megjelent illusztrációk eredeti és digitalizált változataiból készült kiállítást nyitottak meg szeptember 6-án.

Megnyitották a Koloratúrát, a Napsugár és a Szivárvány folyóiratok illusztrátoraink kiállítását a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. Az esemény nyitóbeszédét Lucian Nastasă-Kovács, a múzeum igazgatója mondta el, aki megjegyezte: öröm látni a gyerekeket, akik felismernek egy-egy falra kitett képet, s boldogan mutogatják édesanyjuknak.

Fotók: Kiss Gábor

Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke kiemelte, hogy bár a kiállítás nem szándékosan volt így időzítve, a Jóisten mindig elintézi a dolgokat, hiszen nem lehet véletlen, hogy éppen a hétvégi Wonder Puck bábszínházfesztivál előtt kerültek be ezek a képek a Bánffy-palotába. Mint mondta, mindegyik műnek kulturális mondanivalója van, és milyen jó, hogy a gyermekeket már ennyire kicsi korban is összekapcsolja valami ezzel.

A következőkben László Noémi, a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője szólalt fel.:

„Szín, forma, lendület. Ezek közösségünk meghatározó jellemzői, ami pedig bennünket összeköt, az az írott szó szeretete” – hangzott el nyitóbeszédében. Kiemelte, hogy mind a Szivárvány, mind a Napsugár kiemelkedő szerepet játszik a gyerekek képi ízlésének alakításában. Az illusztrátorok több féle módszerrel dolgoznak, így a lapon bármi megtörténhet, ha hiteles művészi képzelőerő van mögötte.

Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány folyóiratok volt főszerkesztője azzal a mondással indította beszédét, hogy Horatius óta mindenki maradandóbbat akar alkotni az ércnél. Elmondása szerint egy újság, egy folyóirat nem éppen maradandó, de úgy fogalmazott, hogy a mindenkori szerkesztők a szépség koldusai, hiszen érvelnek, kérnek és meggyőznek, hogy az idén 66 éves Napsugár, és 46 éves Szivárvány már mérhető történelmében részt vegyünk.

„Az értékes alkotás a múlandó lapot is maradandóvá teszi”- hangsúlyozta, majd hozzátette, arra bíztat mindenkit, hogy rajzoljanak, írjanak a Napsugárnak és a Szivárványnak, hiszen az ezekre a lapokra szánt idő soha nem megy kárba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



banner_fX8C1fFi_KUK_Webbanner_300x250_ANIM_UJ.gif
banner_yJD1hpjB_KUK_Webbanner_970x250_ANIM_UJ.gif
banner_fZuguXC4_KUK_Webbanner_728x90_ANIM_UJ.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?