Alkotótábor után állandó kiállítást szerveznek a marosszentgyörgyi festőknek

A táborban készült alkotásokból nyílt kiállítás

Tizenkettedik alkalommal tartotta meg a marosszentgyörgyi Szent György Egyesület kéthetes festőtáborát idén novemberben.

A művésztelep záró kiállításának megnyitóján 17 marosszentgyörgyi festő alkotásait, valamint több szászrégeni festő képeit lehetett megtekinteni.

„Minden alkalommal szívesen részt veszek ezen a megnyitón, azzal a különbséggel, hogy a korábbi években ellátogathattam az alkotótáborba. Most nem tudtam minden otthonba elmenni, pedig szerettem volna. Külön szeretném megköszönni azoknak, akik igent mondtak, hogy ebben a hibrid formában is részt vegyenek a festőtáborban. Meggyőződésem, hogy a téma is megfelelő volt, a virág mint központi elem lélekemelő, jelenlétében az ember automatikusan mosolyogni kezd, alkotó vágya megnövekszik, aminek az eredményét a festményeken is láthatjuk” – mondta Sófalvi Sándor Szabolcs, a község polgármestere.

Az elöljáró megemlítette, hogy az elkövetkező hetekben a felújított Máriaffy-kastélyban a helyi festőművészeknek kiállítótermet rendeznek be.Fotók forrása: Sófalvi Sándor Szabolcs Fcebook-oldala

„Egy szobát szentelünk a marosszentgyörgyi festőknek. Megkérek minden festőt, válassza ki a legértékesebb alkotását, amely a tárlat része lesz. A kiállított festmény mellett egy digitális képernyőt is felszerelünk, ahol minden látogató ismertetőt kaphat a bemutatott festmény alkotójáról és többi munkáiról. Annyi digitális képernyő lesz, ahány festő van Marosszentgyörgyön, mindegyik névvel ellátva. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy aki a várba érkezik, ne csak a múltat lássa, hanem a község jelenét is” – közölte Sófalvi Sándor Szabolcs.

Kapcsolódók

Kimaradt?