„Adja Isten mindenki egészségére és a halottak megnyugvására!”
Mondják: egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Habár elhunyt szeretteinket az év minden napján a lelkünkben őrizzük, november első napjai mégis kiváltképp róluk szólnak. Ilyenkor hagyományosan friss virág és égő gyertya kerül a sírokra a feltámadás és az örök világosság szimbólumaként. A szokásokat az élők tartják fenn és örökítik tovább a következő generációnak. Idén két asszony, egy alcsíki és egy gyimesbükki osztotta meg velünk, milyen hagyomány szerint világítottak gyerekként, s mit adtak ebből tovább sajátjaiknak.
Rozália a Csíkszentmártonhoz tartozó Csekefalván született és ott is nőtt fel. 84 éves. Családjukban a halottak napja mindig is egy ünnep volt.
„Reggel elmentünk misére. A szüleim, a testvérem és én. Ezután otthon megebédeltünk, és késő délután együtt mentünk ki a temetőbe. Akkor még nem voltak mécsesek, csak egyszerű fehér gyertyák, amiket bele lehetett szúrni a földbe. Azokat gyújtottuk meg. A sírok árvácskával voltak beültetve, ilyenkor mi még krizantémot tettünk rá. Feldíszítettük a szeretteink nyughelyét.
Kapcsolódó
Négy órakor jött hátra a pap bácsi a temetőbe. Az anyakeresztnél elmondott egy misét minden halottért, majd fizetség ellenében elment külön azokhoz a sírokhoz is, ahová a családtagok meghívták. Később ez a szokás elmaradt, csupán a mindenkiért szóló prédikációt tartották meg.
Emlékszem, mindig hidegek voltak. Legtöbbször úgy fújt a szél, hogy alig tudtuk meggyújtani a gyertyákat. A szokás az lett volna, hogy a sír mellett várjuk meg, míg leégnek, legtöbbször viszont inkább csak imádkoztunk egyet és el is oltottuk, hogy nehogy valami baj történjen.
A temetőből hazamentünk. Együtt vacsorázott a család. Ilyenkor általában töltöttkáposzta volt az asztalon. Úgy mondtuk: Adja Isten mindenki egészségére és a halottak megnyugvására!
A halottak napi szokásaink nem sokat változtak azóta sem. Később a gyerekeimmel és az unokáimmal jártam a temetőbe, most már sajnos nem tudok elmenni. Ők gyújtanak gyertyát helyettem is. De a közös vacsorán mai napig töltöttkáposzta és kalács kerül az asztalra.
Kapcsolódó
Minden halottak napja egy ünnep számomra, egyre azonban máig kiemelten emlékszem. A nagyobbik lányom négyéves lehetett. Madéfalváról indultunk és Csíkszentsimonban szálltunk le a vonatról, onnan pedig gyalog kellett átmenni Csíkszentmártonba. Drága kicsi leánykám fordult velem szembe, nyújtotta a kezét, hogy vegyem fel. Nagyon elfáradt. Az ölemben vittem, alig értünk el a temetőbe. Ott édesapám várt, aki már azt hitte, nem is megyünk, annyira megkéstünk. Gyertyát gyújtottunk. Otthon már várt minket a vacsora. Így, hárman világítottunk édesanyám sírjánál.
Számomra a halottak napja az emlékezés ünnepe. Nem ismerhettem édesanyámat, nagyon fiatalon hagyott itt minket. Én csak kétéves voltam. Mindig is úgy éreztem, hogy mellettem van, de a halottak napján ez hatványozottan így volt. A nevelőanyám áldott jó asszony volt. ’68-ban halt meg. Akkor már két anya sírján gyújtottam gyertyát. Nem sokkal később édesapámat is eltemettünk. Így volt. Eltelt az életem. 84 éves vagyok. Remélem, a gyerekeim is úgy fognak emlékezni rám, ahogyan én a szüleimre.”
Valéria Gyimesbükkben született. 71 éves. 15 éves korában került el a faluból, ezt követően pedig gyakran megesett, hogy nem tudott hazalátogatni még halottak napján sem. Ma már el sem tudja képzelni, hogy november 1-jén ne gyújtson gyertyát elhunyt szerettei sírján.
„Nálunk a halottak napját megelőző időszak a sírok alapos rendberakásáról szólt. Megtisztítottuk a száraz virágoktól és frisseket tettünk a helyébe. November 1-jén aztán elment a család világítani. Sokan voltunk gyerekek a környéken. Ilyenkor mi mindig egy csapatba verődtünk, játszottunk, hancúroztunk, együtt hallgattuk végig a kis miséket a síroknál. A pap minden olyan sírhoz eljött, amely körül hozzátartozókat látott.
A sírokra mindig krizantém került. Cserepes virág még nem volt annyi, mint manapság, krizantém azonban volt mindenkinek a kertjében. Egész nyáron „putyukálták” az asszonyok a virágaikat, ha pedig jött a fagy, letakarták őket, így védték. Mindenki úgy volt vele, hogy amikor a pap jön a sírhoz, a vágott virágnak szépnek kell lennie rajta.
A misét kínálás követte. Az anyák és a nagymamák karikót hoztak. Azt a ma is kapható, kis fonott zsömlét nevezik így nálunk. A férfiak pálinkát töltöttek minden arra járónak. Az ételen és italon való osztozás része volt az emlékezésnek. Gyerekként persze mi sírról-sírra jártunk, és engedtük, hogy mindenhol megkínáljanak. Élveztük, hogy akár három-négy karikónk is lett a nap végére. Még versenyeztünk is, hogy kinek gyűlt össze több.
Kapcsolódó
Ma már nem karikóval mennek a temetőbe, hanem kaláccsal vagy másfajta süteményekkel, de a kínálkodás hagyománya nem szakadt meg. Én is így tartom. Előre össze is készítem a csomagokat, tudom, hogy kivel van esély találkozni, és azt is, hogy annak az illetőnek hány gyereke van, így számra pontosan annyi csokit teszek bele a csomagba.
Gyermekkoromban mindig töltöttkáposzta volt az ebéd. Akkoriban még összegyűlt a család, de amióta a szüleim nem élnek, ez a közös ebéd kimaradt. A síroknál persze szép számban ott vagyunk. Hát így is mondják, hogy a rokonok a temetéseken és az esküvőkön találkoznak. Most csak elmegyünk világítani, és egyből haza is jövünk. Töltöttkáposztát viszont azóta is minden évben csinálok, még ha csak két személyre is.”
CSAK SAJÁT
