Ebben a túlstimulált világban nehéz olyan (össz)művészeti kiállítással előrukkolni, amely eléri az emberek ingerküszöbét, fenntartja a figyelmet és olyan maradandó élményt nyújt, amit látogatóként elviszel magaddal. Barton Plause (Bogdán Farkas) az előbb felsoroltakat sorra pipálta ki, október 25-i kiállításmegnyitója több mint telt házas volt. Az alkotóművész nagy szerepet bízott nézőire: az ő kezükben volt, melyik alkotás „süllyedjen el” először. Ezután pedig olyan szeánsz következett, amely egyszerre volt váratlan, hátborzongató és magával ragadó.

Ez a második lakáskiállítása, amit egy eladásra kiáltott térben tart. A történet az alkotó dédnagymamájával kezdődik, a cicás nagymamával – kezdi a sztori elejével Barton Plause, akit a megnyitó előtt kerestem fel. A dédnagyi Kolozsvár belvárosában, a Magyar utcában lakott (a mai 21 Decembrie 1989. utca), abban az udvarban, ahol sok tíz évvel később dédunokája tíz napig kiállítást tart. Az öt lakás közül a leghátsóban éldegélt ő, varrónő volt, otthon alakította ki varróműhelyét is. Gyakran sütött finomságokat, amivel rendszeresen megkínálta az akkor még gyerkőcként rohangáló kisfiút, aki mára egy idősödő úriember, az udvaron található öt lakás tulajdonosa, és jelenleg is árulja ezeket a házakat.

Az alkotóművész hatéves korában volt először ebben az udvarban: „Itt láttam életemben először kéményseprőt. Mesebeli udvarnak tűnt, bokrokkal és egy nagy diófával. És eltelik húsz év úgy, hogy nem mentem be oda, majd meglátom, hogy eladóak a lakások. Az első gondolatom az volt, hogy szeretnék ebben a térben kiállítani”. Felhívta a kiírt telefonszámot, és bármilyen furcsán hangzott is, előhozakodott a családi történettel és a kérdéssel: tarthat-e ott egy tíznapos kiállítást, persze megegyeznek az árban. A tulajdonos is felidézte, hogyan vigyázott a cicás nagymama rá gyermekkorában, majd kezet ráztak: ingyen odaadja az alkotónak a lakást a kiállítás idejére, ha cserébe tartanak egy nagytakarítást. „Személyre szabott szerencse volt ez” – jellemezte a fordulatot a Barton Plause.

Az alkotó és segítségei pedig nemhogy kitakarították a lakást, hanem teljesen felújították egy hónap alatt: „Láttam a potenciált a térben, bár a falak pókhálósak voltak, foltosak, tele repedéssel. Két napba telt már csak az, hogy kihordjuk a felgyűlt cuccokat belőle. És aztán hozzáláttunk: a négyszobás, magas mennyezetű óriás lakás összes terében lefestettük a falakat, az ablak- és ajtókereteket, tehát most úgy néz ki, mint egy ötcsillagos galéria. És ezt mind saját zsebből”. Bár a tulaj eleinte biztosan felhúzott szemöldökkel hallgatta a kiállítási szándékot, végül néha ő is besegített a pakolászásba. És hogy mi volt az alkotó fő célja? Egy olyan környezetet varázsolni, ahol „a falra akasztott alkotások más dimenziókat nyithatnak ki, hathatnak az emberekre”. Barton Plause úgy gondolja, hogy ez nemcsak a munkája iránti tisztelet, hanem a néző iránti tisztelet is, aki a sűrű napjaiba beszorítja az ő kiállítását. Persze az már a ráadás, ha sikerül értékesítenie is az rajzokat.

Elveszett Flotta: nézőként eldöntheted, melyik alkotás „süllyedjen el”

Az eddigi kiállításokkal ellentétben, ahol csak nagy méretű rajzok voltak kitéve, ez esetben van három nagy és több kisebb alkotás. Azaz három nagy anyahajó – ezeket összesen három hónapig rajzolta – és tizenhét kisebb hajó – ezek két hónap alatt készültek el. Ez a húsz hajó alkotja az Elveszett Flottát. Ezek a rajzok kifejezetten erre a kiállításra készültek, eddig még sehol sem voltak láthatóak. És bár Barton Plause pontosan tudta, hogy milyen lépéseket kell követnie a megnyitón, mégis kiszámíthatatlan volt számára is, hogy pontosan mi fog történni. Ugyanis bevonta nézőit, az ő kezükben volt az alkotásainak sorsa: a feladat az volt, hogy mindenki tetszés szerint fel kellett akassza az egyik anyahajó alá a helyszínen kapott ólom nehezéket. Végül azt a rajzot, amelyre a legtöbb nehezék került, elkísértük utolsó útjára. Láttatok már alkotás-temetést? Megrendítő, pátoszos és ijesztő volt: egy hónapnyi alkotói munka percek alatt szénné égett.

Élményt szeretne adni, nem csupán eladni

Három évnyi légkondiszerelés után úgy döntött, a művészetet teszi meg fő tevékenységének, és minden más munkából származó bevételét is ebbe fekteti. Bár a kiállítások egyelőre anyagi veszteséget jelentenek, hosszú távon építkezik, és azt szeretné, hogy a neve, illetve a kiállításai egy jó magasra emelt mércét jelentsenek a közönség számára. A kiállítás célja, hogy az alkotások mellett az installációk, a filmek és a teljes atmoszféra is maradandó élményt nyújtson. Az alkotó azt szeretné elérni, hogy az emberek ne csupán megtekintsék vagy lefotózzák a kiállítást, hanem személyes élményként őrizzék meg, és másoknak is beszéljenek róla. Az alkotások értékesítését is sajátos koncepcióba helyezi: a művek hajókként jelennek meg, amelyek már elsüllyedtek, és a vásárló feladata, hogy „felszínre hozza” őket. Ez nem pusztán adásvétel, hanem egy különleges, rituális folyamat része, amelyhez saját történet és meglepetések is társulnak.

Persze ez a fajta művészlét nem habostorta: az alkotások eladásából származó bevétel egyelőre nem biztosítja a megélhetését, ezért más munkákat is vállal. Elmesélte, hogy évek óta folyamatosan pályázik a Communitas alkotói ösztöndíjára, idén be is zsebelte. A pályázat díjátadójának napján egy építkezésen dolgozott, hetven zsák törmeléket hordott ki, majd hazament átöltözni, és elindult az eseményre.

A közösség bizalma ad erőt a kockázatvállaláshoz

Barton Plause  pontosan egy évvel ezelőtt, 2025. október 25-én nyitotta meg első képzőművészeti kiállítását a CREIC-ben, Kolozsvár egyik kreatívipari központjában. Az alkotóművész ekkor tapasztalta meg először a közösség megtartó erejét: 17 nap alatt 4200 euró adományt gyűjtött össze, ebből az összegből három napra kibérelhette a 600 négyzetméteres csarnokot, amelyet megtöltött alkotásaival. „Ha nem bíztak volna bennem, és ha nem lett volna az a hátszél, amit az első kiállításomon sok-sok ember adott, akkor nem vágtam volna bele egy ekkora kaliberű, új projektbe”.