Ünnepélyesebb és különlegesebb lesz az idei, tizedik Csíki Jazzfeszt

Fennállásának kerek évfordulójához érkezett az egykori Mini Jazzfesztivál, amely mára már a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál lett, vagy, ahogy a köznyelvben emlegetik, a Csíki Jazzfeszt. Az idei, július 27. és 29. között zajló fesztivál az évforduló jegyében ünnepélyesebb lesz, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak a székelyföldi jazz-zenekarok bemutatkozására is.

A fesztivál megálmodója és főszervezője, Szilágyi Nóra az eseményt megelőző keddi csíkszeredai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ünnepélyesség jellemzi az idei fesztivált, és a különleges alkalomra azzal is készülnek, hogy idén először olyan zenekarokat is elhívnak, amelyek szerepeltek már a korábbi fesztiválokon. Eddig ugyanis azt az elvet követték, hogy minden évben új neveket csalogattak el Csíkszeredába.

„Az idei Jazzfeszt sztárvendégei a Dan Berglund Quartet lesz, akik 28-án, szombat este lépnek fel. Az együttes a mi kérésünkre, és külön erre az alkalomra állt össze, tehát a koncert egyúttal világpremier is lesz” – mutatott rá Szilágyi Nóra.

Idén külön figyelmet fordítanak a székelyföldi  jazzelőadókra, akik pénteken uralják a színpadot. Fellép az Ineffable (Csíkszereda), az Eztán zenekar (Marosvásárhely) és a Tündérground (Csíkszereda/Sepsiszentgyörgy). Ugyanakkor visszahívják a Sárik Péter Triót, akik Berki Tamással lépnek fel idén. Az Equinox Septet nevű zenekar – amelynek tagjai főként magyarországi zeneegyetemek tanárai – a nemrég Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron koncertező Juhász Gáborral lépnek színpadra.

Idén is átlépi Csíkszereda határait a fesztivál: Székelyudvarhelyen a Mokka kávézóban a Kéknyúl, Gyergyószentmiklóson pedig a Rozmaring vendéglőben az Equinox Septet ad kedvcsinálót a helyieknek, akik elmennének Csíkszeredába a fesztiválra, illetve azoknak is, akik nem tehetik meg, hogy ott legyenek a megyeszékhelyen. A két „kihelyezett” koncert ingyenes lesz.

A pénteki, hivatalos fesztiválkezdet előtt már szerdán hangolót tartanak a Csíki Játékszín előtti téren, illetve a fesztivál szervezői ezúttal is gondoltak a gyermekes családokra, 18 órától Mesehetes lesz a Mikó-várban. Szintén a gyermekeknek tartanak interaktív zenés foglalkozást Let’s Play with Jazz címmel szombaton és vasárnap délelőtt. A felnőtteknek szombat délután Let’s Play Rhythm címmel improvizációs műhelygyakorlatot szerveznek. Ugyanakkor színészeknek és zenészeknek is lesz improvizációs workshop.

A sajtótájékoztatón jelen volt Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki annak a jelentőségét hangsúlyozta, hogy a fesztivál nem csak csíkiaknak és nem csak vájt fülűeknek szól. Külön pozitívumként értékelte, hogy a megyei érdekeltséget is figyelembe vették az esemény szervezése során, így más városok is belekóstolhatnak a fesztiválba. Megjegyezte, hogy a jazzműfajjal szemben sokan távolságtartóak, éppen ezért van nagy jelentősége a fesztiválnak: lehetőséget teremt a közeledésre.

Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere hozzászólását arra élezte ki, hogy meg kell látni a mindennapokban a szépet, és kevésbé pesszimistán kell viszonyulni az élethez. Rámutatott: a jazz lényege éppen az improvizáción, a pillanat megélésén alapul.

Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója örömét fejezte ki, hogy részesei lehetnek a szervezésnek, és elismeréssel beszélt a szervezőkről, akik a maguk eszközeikkel törekszenek arra, hogy közelebb hozzák a műfajt az emberekhez.

A fesztiválra az eventim.ro oldalon lehet elővételben jegyeket vásárolni: a teljes fesztiválra a belépő 110 lej, a helyszínen 120 lej lesz, egy órával a megnyitó előtt. A napi jegyek péntekre 40, szombatra 60 és vasárnapra 40 lejbe kerülnek. Hét évesnél kisebb gyermekek és a nyugdíjasok ingyen vehetnek részt a fesztiválon.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?