Ötödik musicaljét mutatta be kedd este a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum kórusa. A Mozart életét feldolgozó, klasszikus zenét pop-rockkal ötvöző produkciót a Kolozsvári Magyar Napokon is bemutatják.

Bár a zeneszerző életrajzából indul ki, a Mozart! sokkal inkább coming of age történet az apa ellen lázadó fiúról, mint zenetörténeti ismeretterjesztő. Az ifjú tehetségnek meg kell vívnia a harcát a család, majd a társadalom szabályaival, az irigyeivel, azokkal, akik kihasználnák, illetve a lelkiismeret-furdalásával, amit azért érez, mert családja helyett a zene iránti szenvedélyét helyezte előtérbe. Olyan problémái vannak tehát, amivel egy tini is jó eséllyel szembenéz.A középiskolai szuperprodukciót – bár ez már az ötödik volt az intézmény történetében – nem volt könnyű összehozni. A szereplők az órák, iskolai dolgozatok, sőt, érettségi mellett próbáltak. Minek ekkora felhajtás? Valószínűleg leginkább azért érte meg, amire egy profi színházi előadás esetében a legkevésbé kíváncsi a néző: a próbafolyamatért. A bemutató végén a legördült függöny mögül kihallatszó üdvrivalgás, illetve az, hogy az éneklést sokan az előadás után sem bírták abbahagyni, arra utal, hogy a diákok valóban örömmel vettek részt a munkában.

Első gondolatom az volt, hogy a musical nem az a műfaj, ami a mai 14-18 éves generációhoz a legközelebb áll, de Lovassy Cseh Tamás rendező cáfolta az előfeltevésemet, mint mondta, nagyon sok musical-dal ért el nagy sikereket a slágerlistákon, például néhány évvel ezelőtt a Rómeó és Júlia betétdalai, így nagyon sok esetben ezzel a színházi műfajjal találkoznak először a fiatalok. „Semmiféle ellenérzést nem tapasztaltam, sőt, nagyon intenzív befogadási szándékkal találkoztam. Természetesen az is közrejátszik, hogy ez nem az első, nem a második, hanem már az ötödik musical, amit sokan végigzongoráztak, nyilván vannak újak is, de vannak alaptagok, akik már kvázi rutinosan állnak a színpadra” – állapította meg.Rutinosnak nevezhető például a Mozartot alakító Filep Gergő, aki az előző években is főszerepeket játszott, A dzsungel könyvében Mauglit, a Hairben George Bergert. „Mozartnak természetfeletti szenvedélye van a zene iránt, amit egy kicsit nehezemre esett átérezni. Én inkább a színészet iránt érzem ezt, nem a zene iránt, de a karakterben nagyon tetszett a szabadságvágy, van benne tökösség” – beszélt a karakterről a tizenegyedik osztályt végzett diák, aki már jóval az apáczais musicalek előtt színészi pályára készült. „Gyerekkori álmom volt, amit félresepertem, de aztán kilencedikben gondoltam, hogy kipróbálom, és végül is ez újraélesztette bennem a tüzet” – mesélte.

Ritkán vagyunk valójában kíváncsiak arra, hogy ez a generáció mit gondol

Lovassy Cseh Tamás szerint, ahogy túllépett a próbafolyamat azon, hogy a diákok „cukik és úgyis megtapsolják őket”, megnyíltak a gondolataik. „Ez volt az egyik nagy kihívás, feladat: rájuk lenni kíváncsi és belőlük építkezve úgy létrehozni az előadást, hogy amellett, hogy jól néz ki és jól szól, ne legyen életidegen számukra a helyzet. Remélem, hogy ezt ők is úgy érzik, hogy nem lett rájuk erőltetve egy forma, hanem a formát tudták megtölteni a saját feszültségeivel és gondolataival” – részletezte.

Mint mondta, szakmai célja az volt, hogy az előadás több legyen egy iskolai színjátszó csoport előadásánál, emberileg pedig arra törekedett, hogy színpadra lépő fiatal felnőttek „szabadnak érezzék magukat”.A különböző megfelelési kényszerek miatt a szabadsághiány és a figyeleméhség az, ami ennek a generációnak a legnagyobb vesztesége Lovassy szerint: „Vannak prekoncepcióink, de nem vagyunk hajlandóak a mélyére ásni annak, hogy pontosan mi az, amit ezek a fiatal felnőttek éreznek. És közben félelmetesen összetetten tudnak gondolkodni, és nem is sejtenénk, hogy mennyire felnőttek, miközben azt gondoljuk róluk, hogy gyerekek.”

Lovassy szerint fontos, hogy a fiatalok ebben a korban tanuljanak meg „úgy odacsapni az asztalra, ahogy Mozart odacsap”. „Én mindig azt kérem tőlük, hogy lázadjanak, és semmivel ne értsenek egyet. Azt tapasztalom, hogy ilyen emberekre van szükség, akik ilyen bátrak, mint ezek a gyerekek, akik mernek állítani, és ha hoznak egy döntést, amellett kiállnak és végigviszik két órán keresztül, ha az előadásról beszélünk, vagy egy életen keresztül” – mondta a rendező.

„Nem hiszek abban a színházban, ami elaltat”

Az előadás után kétféle érzés munkált bennem. Egyrészt az, hogy tényleg van értelme az iskolai színjátszásnak, mert elképesztő, hogy mennyi tehetség lapul a tizenévesekben, milyen hangok, mozdulatok és gesztusok rejlenek az ilyen irányban kevésbé képzett diákokban is. Másrészt az, hogy ez a tehetség sokkal jobban is megcsillanhatott volna. A hiányérzetet talán a nehezen eljátszható, nem túl akciódús jelenetek okozták, amin a koreográfus igyekezett javítani, talán az, hogy a szenvedély, a csalódás vagy az önfeledt öröm hangszíne nem sokban különbözött egymástól, persze ezt pusztán hangszínből megoldani tapasztalt énekesnek is kihívás.

A darabra a téma mellett technikai okokból esett a választás, tudtuk meg, szempont volt, hogy kiénekelhető legyen, illetve hogy ne kelljen nagyon sokat öregíteni a szereplőkön, inkább korban hozzájuk illő szereplőket alakítsanak.

A hangszín pedig részben rendezői döntés volt, részben technikai okai vannak, magyarázta Lovassy Cseh Tamás. „Igyekeztünk komplexebbé tenni a figurákat, megpróbáltuk érzelmekkel, belső folyamatokkal dúsítani. Az kérés volt részemről, hogy minél többet játsszunk kifele, próbáljuk meg megtalálni a keménységét, a szikárságát, egy picit németesre venni a játékot, ezzel pedig ellene menni annak, amit a musical egyébként ad, hogy a zene szép, a fények szépek, a ruhák szépek, és az embert elaltatja. Én nem hiszek abban a színházban, ami elaltat, ami nem gondolkodtat, ami nem hívja fel a néző figyelmét arra, hogy színházban van, hogy gondolkodjon a viszonyokról” – fejtette ki.

Az, hogy az előadás hogy szól, nagyban függ a technikától is, hívta fel a figyelmet a rendező. Mivel szombat reggel, tehát a bemutató előtt csupán négy nappal próbáltak először fénnyel, füsttel, hanggal, jelmezzel, nagyon rövid idő volt a beállítások finomítására. „Ez a terem nem feltétlenül mikroportos hangokra volt tervezve, ettől szól másképp a földszinten, mint az erkélyen, de azt érzem, hogy a hangtechnika megtett mindent, amit meg tudott tenni. Még jönnek előadások, tehát ez még ennél csak jobb lesz” – tette hozzá.