Méra Világzenei Csűrfesztivál: három kontinens, öt ország, négy porta

Méra ismét három kontinens zenészeit hozza el egy falusi csűrbe, távol a város zajától és mégis könnyen elérhető távolságban.

A sokszínű nemzetközi kínálat mellett idén a szervezők ráerősítenek a magyar és román nép- és világzenei vonalra is olyan fellépőkkel, mint a Besh o droM, a Fonó zenekar, Ferenczi György és Rackajam, a Nightlosers, az Oláh Gipsy Beats, Dresch Mihály és az Eztán, ígérik közleményükben.Forró hangulatban indul augusztus 2-án a 3. Méra Világzenei Csűrfesztivál a szászcsávási Nadarával, a magyarországi folkpatikával, a Putripoppal, akik lazán ötvözik a hagyományos hegedű-énekcentrikus folklort a laza szövegvilágú urbánus dallamokkal. Az estét Ferenczi György és a Rackajam (HU) zárja.

Különleges alkalmi együttes a mérai templomban

Akik a hétvégi fesztiválnapokból szeretnék a maximumot kihozni, 29 lejért válthatnak elővétélben napijegyet, amely a templomi koncertekre is érvényes. Az esemény különlegessége, hogy Dresch Mihály, Csoóri Sándor és Lőrincz Hortenzia formációja kifejezetten a mérai templomi koncertre áll össze. A repertoárt is a hely szelleme ihleti majd: elsősorban népzenét hallhatunk, de lesz református zsoltár is. Vasárnap Csoóri Sándor és fiai zenélnek a templomban.

Dél-amerikai és cigány ritmusok a csűrben

Szombaton, augusztus 4-én a Nightlosers (Ro) és a Besh o Drom (HU) mellett a chilei deRuts lép a csűrszínpadra. Az együttes minden tagja különböző országból és kulturális környezetből jön. Ami összehozza őket, az éppen maga a világzene és a gondolat, amelyet a világzene szó magában rejt.Vasárnap is dél- és észak amerikai ritmusok feszítik szét a csűrt: a Laura Lackey’s Rhythm Revue alig várja, hogy táncra perdítse a mérai közönséget autentikus swing, jazz, blues és calypso ritmusokkal. Színpadra lép a tavalyról jól ismert Guajiro Calentano Mexikóból. Fellép a marosszéki Eztán folk-fúziós zenekar és az estét a magyarországi Oláh Gipsy Beats zárja. Az együttes 2008-ban alakult Olah Gipsy Allstars név alatt, a legnevesebb három magyarországi cigányzenekar vezetője és a Romano Drom fúziójából. A tizenkét zenész és táncos alkotta csapat ritkán látható közös koncertje semmihez sem hasonlítható élményt nyújt, nem csoda, hogy 2017-ben az együttes elnyerte az év legjobb népzenei/világzenei lemeze díjat.

A péntek folknap lesz

Azoknak sem lesz okuk panaszra, akik az autentikus kalotaszegi dallamokért szeretik a Mérát! Nekik ajánljuk a pénteki koncerteket. Idén sem marad el a Fölszállott a Páva gálaműsor, színpadra lép a máramarosi Grupul Iza és a magyarországi Fonó zenekar, akik Európa és a világ számos, nagy nevű koncerttermeiben zenéltek már, azonban, a legemlékezetesebb fellépéseik Erdély, Moldva és Magyarország apró falvaiban voltak. Természetesen minden este összegyűlnek a csűrben Kalotaszeg, Szászcsávás és Palatka legjobb muzsikusai, hogy hajnalig húzzák a talpalávalót a táncolni vágyóknak a tőlük megszokott virtuozitással és energiával. A táncházak házigazdája a budapesti Erdőfű zenekar. A zenekar két prímása a tavalyi Méra World Music Fesztivál által szervezett I. Kalotaszegi prímásverseny I. valamint III. helyezettje lett.  

Gyermekprogramok és gasztroudvar

Naponta este 6-ig kézműves foglalkozásokkal, zenével, tánccal, énekkel, mesemondással várják a gyerekeket. Szombat délután Bognár Szilvi családi koncerttel várja a kicsiket: Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor megzenésített sorai népi dallamokkal karöltve vezetik a  hallgatóságot a titkos úton, Moldovától egy sikátorban rejlő ugróiskoláig. A Titoktok című gyermek- és családi műsort először hozzák el Erdélybe.

A fesztivál idején látogatható lesz a Bivalymúzeum, itt kap helyet a Kalotaszegi Gasztroudvar is kalotaszegi kistermelőkkel, így a fesztivál teljes ideje alatt hozzá lehet jutni házias ízekhez, helyi ínyencségekhez. A fesztiválhelyszínt idén is a KOHOO építi a tőle megszokott kreativitással és igényességgel.

Méra csupán 13-km-re van Kolozsvártól, könnyen megközelíthető vonattal, busszal és biciklivel is. A fesztivál ideje alatt a Kisállomástól és a Magyar Operától éjszaka is rendszeresen járnak buszok Mérára és vissza. Az éjszakába nyúló zene és tánc után meg lehet Mérában is pihenni. Sátorhelyek és helyi lakosok házában puha ágyak várják a megfáradt fesztiválvendégeket. A foglalásokat itt regisztrálják: camping@meraworldmusic.com.

Az augusztus 2-5. között zajló program támogatói a Román Nemzeti Kulturális Alap (AFCN), a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Bethlen Gábor Alap, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Communitas Alapítvány, a Magyar Fesztivál Szövetség. A program kiemelt partnere a Hagyományok Háza.

Kapcsolódók

Kimaradt?