Zenés lélekcsönd Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen

Hargita megyében turnézik a Demény Péter kolozsvári költő által írt Lélekcsönd című színházi produkció. Márkos Albert csellista és Salat Lehel, a Miskolci Nemzeti Színház művésze közös előadását kedd este Gyergyószentmiklóson, szerdán Székelyudvarhelyen tekinthetjük meg.

„Igényes, elmélyülő szórakozást” kínál nézőinek június 12-én este 7 órától Gyergyószentmiklós Művelődési Központjában, szerda este 8 órától Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színház nagytermében Salat Lehel és Demény Péter Lélekcsönd című zenés előadása, melynek zenéjét a produkcióban is fellépő Márkos Albert szerezte.A múlt vasárnap este Csíkszeredában is bemutatott Lélekcsönd egy költő, egy színész és egy zenész találkozásából született. Az előadás alkotói megfogalmazásában a műfaja „lélek sanzon, avagy az elengedés, szerelem, Isten és elmúlás csöndjeinek megszólalása.”

Az előadás Demény Péter, jelenleg Marosvásárhelyen élő kolozsvári költő, Márkos Albert csellista, és Salat Lehel csíkszeredai származású színművész alkotása, aki egyébként több éve a Miskolci Nemzeti Színház színésze. A kolozsvári bemutató alkalmával az alkotók közönségtalálkozójáról a Maszol is beszámolt.„(…)Ahogy telik az idő, egyre mélyebben látom, mennyire magába élte az egészet Lehel, amíg csak úgy nem tudta mondani, mintha az ő versei lennének. Minden fordulatot, gesztust, mimikát magából épített fel, ő járja a kereszt-utat, ő zarándokol végig az életen fekete ingben és mezítlábasan“ – fogalmaz az előadásról a szerző, Demény Péter. „Így a versek nem is versek már, hanem egy ember kétségbeesett vergődése, megpihenése a szerelem tájain, örvénylő fohászkodása az Úrhoz. (…) A cselló pedig olyan az ifjú Márkos Albert kezében, aki viszont fehér ingben ül mezítlábasan, mint a kereszt-út ideális, egyetlen elképzelhető kísérője. (...) Ahogy ott szaladtam a kereszten az előadás végén, én, aki már évek óta nem focizom rendszeresen, szóval hömpölyögtem inkább, boldog is voltam persze, de sejtettem azért, hogy ez a boldogság nem volt más, mint a Lehel megélte szenvedés és szenvedély.”

A belépő a produkcióra 15 lej, kedvezményesen a helyszínen 10 lej.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?