Jazz-operettet mutat be a Kolozsvári Magyar Opera

Több mint három évtized után mutatják be ismét Ábrahám Pál Viktória című operettjét Kolozsváron, ezúttal az 1930-as ősbemutató szövegkönyve alapján. Miközben nem hiányzik belőle a pörgős tempó, a pimaszság és a humor, az előadás keserédes elégia lesz mindenfajta háború értelmetlenségéről, fogalmazott a keddi sajtótájékoztatón a rendező, Bori Tamás.

A hármas szerelmi történet elejére visszakerül a korábbi kolozsvári előadásból politikai okokból kihagyott szibériai fogságban játszódó jelenet. A Viktória ugyanis az első világháború utáni Oroszországban játszódik, a sztálini terror kiépülése közben. Az 1930-as bemutató idején a szibériai fogság és a gazdasági világválság túlságosan közeli, húsbavágó élmény volt, ezért a Viktória-előadásoknak igyekeztek vidámabb, felhőtlenebb felhangot adni. Ez a Viktória drámaibb lesz az eddigieknél, eltér a konvencionálistól, de a rendező azért azt is szem előtt tartotta, hogy akik a „megszokott” Viktória-előadások hangulatát szeretnék átélni, szintén ne csalódjanak, hangzott el.Bori Tamás magyarországi rendező másodszor dolgozik a kolozsvári társulattal, 2016-ban a Cigányszerelem című előadást rendezte itt. Jelenlegi munkája sokkal összetettebb, mondta, mert saját díszlet és jelmez készül az előadáshoz, míg a Cigányszerelem Budapestről átvett díszletben játszódott. Külön nehézséget okozott a darab hangszerelése is. „Ábrahám nem volt jó hangszerelő, bár zseniális zenét írt” – magyarázta Bori Tamás. A Viktória hangszerelése tehát előadásról előadásra változott, „rendet kellett vágni” ezek között.Ábrahám zenéjén a ’20-as évek szalontáncainak befolyása érződik, ez a szving, jazz, ragtime korszaka. A Viktória jazz-operett, a klasszikus hangfajok betartásával. A bonviván, azaz Koltay László huszárfőhadnagy szerepét meghívott előadó, a magyarországi Barkóczi Sándor játssza Szabó Leventével párban, szerelmét, Viktóriát, pedig hármas szereposztásban láthatja a közönség, Barabás Zsuzsa, Fülöp Tímea és Egyed Apollónia előadásában. Minden szereposztásban kicsit más lesz az előadás, az énekművészek karakterétől függően, tudtuk meg.

A bemutató szombat este hat órakor lesz, a Viktóriát vasárnap is előadják. Teljes szereposztás és a közreműködők listája itt olvasható.

Karrierje legelőreláthatatlanabb évadát zárja Szép Gyula igazgató

Színes évadot zárt a Kolozsvári Magyar Opera, előadták az első magyar operát (Ruzitska József: Béla futása), műsorra tűzték kortárs magyar zeneszerző alkotását (Venczel Péter Búbocska című ördögmusicalje Orbán János Dénes regénye nyomán), klasszikusokat is játszottak, foglalta össze Szép Gyula igazgató.

30 éves műsorigazgatói pályafutása során azonban nem tapasztalt még ennyi káoszt és tervezhetetlenséget, mint a 2017-2018-as évadban, tette hozzá az intézményvezető. Egy tervezett előadást lemondtak, kettőt elhalasztottak, a 2018-as dologi kiadásokra szánt összeg pedig már elfogyott. „A fizetések most egész jók, ha bezárnánk az operát, akkor elég lenne a költségvetés” – fogalmazott keserűen Szép Gyula.

Kapcsolódók

Kimaradt?