Ritkán látogatható szecessziós paloták nyílnak meg Nagyváradon

Június 9-én és 10-én is tartanak rendezvényeket a szecesszió világnapja alkalmából Nagyváradon.

A gazdag szecessziós épületanyaggal rendelkező város a Duna Nemzetközi Együttműködés keretében pályázott a kulturális örökség megőrzésére, az 1,6 millió eurós projektből pedig 320 ezer euróban részesült, ennek része a szecesszió világnapjának megünneplése is, emlékeztetett Mircea Mălan nagyváradi alpolgármester, aki Angela Lupşeával, a városi- és a vármúzeum vezetőjével és Sebastian Boniş projektkoordinátorral együtt tájékoztatott a hétvégi programokról. A közös projektben egyébként többek között a Szecessziós Városok Európai Egyesülete (Réseau Art Nouveau Network), a Budapesti Iparművészeti Múzeum, a bécsi Kortárs Művészeti Múzeum, a Szabadkai Polgármesteri Hivatal is részt vesz.Szombaton és vasárnap vezetett sétát tartanak majd Nagyvárad főteréről, a görög-katolikus püspöki palota elől indulva, majd a Fekete Sas-palotát, a Lévai-házat, a Stern-palotát, a Moskovits-palotát és a Schwartz-házat ejtik útba. A sétákat mindkét napon 16 illetve 18 órától Ramona Novicov vezeti román nyelven, 17 órától pedig Mihálka Nándor magyar nyelven kalauzolja az érdeklődőket azokban az épületben, melyeket ritkán láthat a nagyközönség.Szombaton 20 órától szintén a Szent László (ma Unirii) téren nyitják meg azt a szecessziós épületeket és építészeket (Nagyváradról például ifj. Rimanóczy Kálmánt, Komor Marcellt és Jakab Dezsőt) bemutató kiállítást, mely azonos minden városban, ahol a közös projekt fut, ugyanaz az anyag látható tehát Váradon, Belgrádban, Bécsben, Budapesten, Bukarestben, Ljubljanában, Szabadkán, Szegeden, Szófiában és Zágrábban is.Ugyancsak a főtéren kezdődik mindkét nap 21 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia fúvószenekarának koncertje, 22 órától pedig a Fekete Sas-palota kerül a figyelem középpontjába, ez az épület lesz a tízpercenként ismétlődő, ötperces video-mapping vetítések háttere, illetve „tárgya” is: olyan díszítőelemeket is megmutatnak ugyanis a palotára vetítve, amelyek az épületen belül találhatók. A szabadtéri programokat eső esetén a Sas-passzázsban tartják meg.

(Címlapfotó: a Fekete Sas-palota passzázsa | fotó: Zsizsmann Erika)

Kapcsolódók

Kimaradt?