Műemléki világnap: izgalmas séták és épületlátogatások Marosvásárhelyen

Friss kutatási eredményeket bemutató városnéző sétákkal, épületlátogatásokkal és műemlékvédelmi szakemberek előadásaival ünnepli az áprilisi Műemléki Világnapot a Marosvásárhely Műemléki Topográfiája projekt és a Maros Megyei Múzeum. A kétnapos rendezvénysorozat keretében a marosvásárhelyi épületek történetének folyamatosan fejlődő on-line adatbázisát is útjára indítják.

A szervezők közleménye szerint a közönség április 18-án, szerdán megismerkedhet az egykori Hajós (Horea) utca építészeti értékeivel, ugyanezen a napon pedig soron kívüli, szakemberek által vezetett épületlátogatásokra is sor kerül majd a Maros Megyei Múzeum műemléképületeiben: a Toldalagi-palotában, a Székely Iparmúzeumban, valamint a Kultúrpalotában. Külön séta keretében barangolható be a vásárhelyi művelődés kincsesháza, a Teleki Téka is. Április 19-én a főtér 18–19. századi fejlődéséről, az egykori Kör (Cuza Vodă) utca szecessziós lakóházairól valamint a várbeli régészeti ásatások eredményeiről mesélnek az érdeklődőknek.

Az ICOMOS (Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa) 1984 óta hirdeti meg a Műemléki Világnapot (április 18.), ezáltal is hangsúlyozva a műemlékvédelem fontosságát.

Csütörtökön este 17 órától neves előadók érkeznek a Maros Megyei Múzeum várbeli épületének emeleti nagytermébe: Entz Géza művészettörténész (Budapest) a magyarországi műemlékvédelem és -támogatás jelenlegi állapotáról, Guttmann Szabolcs építész (Kolozsvár) pedig az utóbbi időszak romániai viszonyairól fog előadást tartani, alkalmat kínálva a közönségnek az örökségvédelem helyzetének összehasonlítására a két országban.

Végül Orbán János művészettörténész a Marosvásárhely Műemléki Topográfiája projekt tevékenységét és főként a frissen a közönség rendelkezésére bocsátott adatbázisát ismerteti csütörtök esti előadásában. Ez az online felület a munkálatok során feldolgozott épületek, köztéri emlékek egy részének szerkesztett adatlapjait – történetét, művészettörténeti leírását, fotóit – tárja tetszetős formában a nyilvánosság elé, a kutatások folytatásával pedig folyamatosan bővülni fog a jövőben. A topographia.ro honlap hivatalos útjára bocsátásának időpontja tehát a 2018-as Műemléki Világnap, április 18-a lesz.Az esemény részletes programja a Marosvásárhely Műemléki Topográfiája program Facebook-oldalán tekinthető meg.

A rendezvény szervezői a Marosvásárhely Műemléki Topográfiája program és a Maros Megyei Múzeum. Támogatói a Maros Megyei Tanács és a Teleki László Alapítvány (Rómer Flóris Terv).

Kapcsolódók

Kimaradt?