Minden korosztályt kimozdított otthonról a Kolozsvári Majális
Több mint háromezren látogattak el a Kolozsvári Majálisra május 5-én, köztük rengeteg gyermekkel.
Balló Tamás főszervező szerint nemcsak a résztvevők száma miatt volt sikeres a rendezvény, hanem amiatt is, hogy minden korosztály láthatóan jól érezte magát. „Sok pozitív visszajelzést kaptunk az új helyszín és a változatos programok miatt is” – idézi a szervezők közleménye a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) elnökének szavait.
Balló szerint a kolozsváriak nyitottak voltak a változásra és annak ellenére, hogy ez volt az első majálisuk ezzel a névvel és helyszínnel, bizalmat szavaztak nekik. Sokan felkészülten mentek, pokrócokkal, plédekkel felszerelkezve, ők már a déli órákban előkelő helyet foglaltak maguknak egy fa árnyékában.
„Szerintünk is bevált a Colina-park, volt árnyékos hely, ahova be tudtak húzódni az emberek. Nagy népszerűségnek örvendett a chill zone, főleg a délutáni órákban. Kicsit megijedtünk, amikor az égre nézve megláttuk a sötét felhőket, de bíztunk abban, hogy kitart a jó idő, és végül nem lett eső. A párhuzamosan futó programok sem zavarták egymást” - értékelt a majális főszervezője.
A programok sora délben kezdődött. A színpadot a Tordatúri Boglya Néptánccsoport és a Kalotaszeg Legénytársulat porolta le, a Tokos Zenekar muzsikált a két együttesnek. Utánuk a Váróterem Projekt bábelőadással szórakoztatta a kicsiket és nagyokat, amelyet újabb táncbemutató követett az Árvalányhaj néptáncegyüttes részéről – írják a szervezők.
A színpadi előadások után lovasíjász bemutatót láthattak a majálisozók, a gyermekek lovagolhattak is. A folytatás is a legkisebbeknek szólt, ugyanis Tompeti és Barátai foglalta el a színpadot. A magyarországi, gyermekdalokat éneklő duó egy órán át szórakoztatta, énekeltette őket. Volt tombola is, minőségi abroszokat, borokat, valamint belépőket lehetett nyerni a Kolozsvári Magyar Operába. A főnyeremény egy-egy bérlet volt a Méra Világzenei Csűrfesztiválra és a Vibe Fesztiválra. Varga Miklós koncertjére teljesen megtelt a színpad előtti terület, több százan énekelték együtt családias hangulatban az előadó legismertebb slágereit.
„Örülünk, hogy ennyien eljöttek a Kolozsvári Majálisra, és annak, hogy sikerült minőségi eseményt szervezni a kolozsváriaknak. Szerencsére az idő is velünk tartott. Egyelőre úgy gondoljuk, hogy megtartjuk ezt a helyszínt, tehát találkozunk jövőre, ugyanitt” – összegzett Balló Tamás főszervező.