Arany Jánost zenésített és klipesített az Evilági zenekar

Arany János Csalfa sugár című versét zenésítette meg az Evilági zenekar, május második napján pedig videoklipet is közzétettek a dalról.

Az Evilági alapítója, Orbán Ferenc megkeresésünkre elmondta, tavaly hirdették meg az Aranycore-bajnokságot, amelyre Arany János verses műveinek feldolgozásait várták. Az Evilági dallal jelentkezett be, a Csalfa sugár vers zenés feldolgozásával, amelyet idén februárban rögzítettek.

„Nem nagyon szoktunk ilyen megmérettetéseken részt venni, mert érezzük azt, hogy még művészeti ágazaton belül is szinte lehetetlen különböző művek összemérése, meg igazából a lassú haladást részesítjük előnyben a hirtelen népszerűséggel szemben – de azért beadtuk a derekunkat”, mondta. Végül a zsűri különdíját kapták meg.

 

Orbán Ferenc elmondta azt is, egy hónappal ezelőtt jelent meg a Parancsolatok című összművészeti alkotás, amely szövegét Farkas Wellmann Éva írta. Az alkotás a tíz parancsolat alapján született meg: tíz verset, tíz grafikát és tíz Evilági-dalt tartalmaz.

„Olyan költeményekről álmodoztunk, amelyek a mai emberhez is tudnak szólni, és nem feltétlenül csak a hitüket gyakorlókhoz, hanem a világiakhoz is” – magyarázta Orbán, hozzátéve, ez az a lemez, amely úgy készült a kortárs költővel, hogy a témát a zenekar ajánlotta. „Huncutkodva azt is mondhatom, hogy befolyásoltuk a kortárs magyar irodalmat”.

Mint tanár, kevés diák szemében látja a szikrát, hogy merne álmodozni, így cél arra ösztönözni őket, hogy hús-vér emberekként kezeljék a költőket, írókat, akikről tanulnak.

A zenekar-alapító beszélt arról is, számos tervük van, és bár mindig csak a már megvalósult dolgokról beszélnek, a háttérben javában zajlik a műhelymunka. „Általában kettős létben vagyunk: abban az állapotban, amely már megmutatható a közönségnek, és a még nem nyilvános dolgainkkal is foglalkozunk” – fogalmazott.  „Van úgy 6-7 ember, akik a magot alkotják, és velük egyeztetjük össze és variáljuk a csapat összetételét, hogy ezek a projektek létezni tudjanak. Kétféleképpen vagyunk tehát és többféle felállással”, tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?