Marokkói születésű belga szerző gyerekdarabját mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín pénteken 11 órától mutatja be Rachida Lamrabet marokkói születésű belga szerző Titkos összetevők című gyerekdarabját Budaházi Attila rendezésében.

A hat éven felülieknek szóló előadásban két jóbarát kifőz egy tervet, hogy mindig és örökké együtt maradhassanak. És hogy másként lehetne ezt elérni, mint az anyukájuk és az apukájuk összeházasításával? Főleg, hogy a szüleik mindketten egyszál-egyedüli emberek. A szülők nem sejtenek semmit, Aline és Ali testvérek akarnak lenni! Iskolatársuk, Bouya szeret kora reggelente egyedül sétálni a tengerparton. Egy nap hajót sodor a partra a tenger és a hajóval nem mindennapi utas érkezik, olvasható a színház közleményében.A szereposztás tagjai: Aline - Sándor Anna, Aline apukája – Veress Albert, Ali – Bende Sándor, Ali anyukája – Bartalis Gabriella, Bouya – Bokor Andrea. A videót Csíki Zsolt készítette, a tervező munkatársa, kivitelező Balogh László, a díszlet-jelmeztervező Kelemen Kata.

A Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult előadásra pénteken 11 órától érvényes a Hamupipőke bérlet, 12:30-tól pedig a Kis herceg bérletesek is megnézhetik az előadást.

Május folyamán pedig a többi gyerekbérletes nézőt is várják az új darabra. A bérletes előadásokra a fennmaradó helyek függvényében jegyet is lehet váltani. Helyfoglalásra a 0266-314472-es vagy a 0751-039026-os telefonszámokon van lehetőség.

Műsoron májusban:

május 4. péntek, 11.00 - Hamupipőke bérlet | május  4. péntek, 12.30 - Kis herceg bérlet
május 8. kedd, 10.30 - Pinocchio bérlet | május 8. kedd, 12.30 - Nagy Imre zöld színű bérlet
május 9. szerda,  10.30 - Móka bérlet | május 9. szerda, 12.30 - Nagy Imre sárga színű bérlet
május 10. csütörtök, 10.30 - Hófehérke bérlet | május 10. csütörtök, 14.30 - Nyilas Misi bérlet
május 11. péntek, 10.30 - Ludas Matyi bérlet | május 11. péntek, 12.30 - Micimackó bérlet
május 29. kedd, 11.00 - Csipike bérlet | május 29. kedd, 13.00 - Macskacicó bérlet
május 30. szerda, 12.00 - Cekapecc bérlet, Csíkszentdomokos

Kapcsolódók

Kimaradt?