Páratlan majálissal rukkolt elő a Kolozsvári Rádió, élmény lesz ráhangolódni

Rendhagyó május elsejével készül a Kolozsvári Rádió: kedden a mikrofon elé invitálja azokat, akik meg szeretnék osztani történetüket az egykori majálisokról, a pionír nyakkendőről, a hajpántról, a páros és páratlan rendszámú Daciáról. A közszolgálati rádió a magyarfenesi Arkhai szoborparkban majálisozik.

A rendhagyó akció keretében a Kolozsvári Rádió reggel 10 és délután 6 óra között a szoborparkból közvetít, ahol bárkit mikrofon elé invitálnak, aki megosztaná emlékeit az egykori majálisokról. A magyarfenesi park rendezvényei, programjai (lovaglás, gyerekprogramok, szoborkiállítás) jól illeszkednek a rádió profiljához, ezért döntöttek az Arkhai szoborpark mellett – magyarázta Kovács Péter, a Kolozsvári Rádió főszerkesztője. Villáminterjú Kovács Péterrel.

Miért akar a Kolozsvári Rádió a kommunista időkre emlékezni? Akinek még volt „szerencséje” az átkoshoz, annak május elsejéről a nagy felvonulások, Nicolae Ceaușescu és felesége hatalmas arcképe juthat eszébe.

Ezzel az akciónkkal nem a kommunista rendszer rossz emlékeit elevenítjük fel, hanem a régi szép idők együttlétére emlékezünk, amikor a felvonulások után mindenki kiült a zöldbe bográcsozni, flekkent sütni.

Közel 30 év távlatából ez semmiképpen nem nosztalgiázás, hanem az akkori május elsejék tragikomikus felemlegetése. Az aznapra elképzelt szlogenjeink is azt idézik, hogy most már lehet úgy emlékezni, hogy nem lesz tőle keserű a szánk. Többé-kevésbé mindenki emlékszik valamire, s mihelyt leültünk erről beszélgetni, a kollégákban is azonnal elindult valami: mesélni kezdtünk egymásnak, a legjobb sztorikat pedig a hallgatókkal is megosztjuk.

Mennyire okoz nehézséget, hogy a május elsejei akciót nem a stúdió falai közül oldják meg?

Tavaly ősszel azt mondtuk, hogy mosolygósabbak leszünk anélkül, hogy a közszolgálatiság színvonalából engednénk. Ezzel egyidőben nyitunk a potenciális új hallgatók felé. Sajnos nincs anyagi keretünk látványos reklámkampányokra, de van talán egy sokkal hatékonyabb eszköz, amellyel élni szeretnénk: a közvetlen kapcsolatfelvétellel a hallgatóinkkal.

Azt tudjuk ígérni, hogy idén tavasztól sokat lehet majd velünk találkozni. A rádió azért érdekes intézmény, mert „arc nélküli” emberek beszélnek belőle. Hát itt arcunk is lesz, meg lehet majd bennünket nézni.  Hogy mennyire okoz majd nehézséget? Edzett csapat vagyunk, nem ez az első helyszíni közvetítésünk. A Kolozsvári Magyar Napok alatt például már a kezdetektől kinn voltunk a Farkas utcában.

Mennyire lesz interaktív a műsor?

Teljesen laza adástükörrel készülünk, ami azt jelenti, hogy bárki leülhet majd a mikrofon elé, ha van mondanivalója. Szimpatikus embereket keresünk majd a helyszínen, akikkel jókat fogunk beszélgetni. Nem ragaszkodunk az eredeti műsorrácsunkhoz, de lesz Kontűr és Könyvjelző, erre a napra szabott tartalommal, ugyanakkor a híreket is a sátrunkból mondjuk majd. A Lendületben és a Rock&RollFM műsorok szintén május elsejei tartalommal jelentkeznek. A nap végén pedig összefoglaljuk a műsorfolyam legérdekesebb részeit.

Tehát bárkit odaengednek a mikrofon elé, ha például meg szeretne osztani egy május elsejei történetet?

Persze, bárkit, akinek mondanivalója van, szeretettel látjuk, hallhatjuk. Egyetlen feltételünk van: maradjunk vidámak, még akkor is, ha a téma alapjáraton nem túl derűs, hiszen feltöltődni megyünk ki a szoborparkba.

Kik lesznek kint a rádió munkatársai közül?

Óránként párosával cseréljük egymást, és biztosítunk mindenkit, hogy a jól ismert hangok mind ott lesznek a május elsejei zsongásban.

Kapcsolódók

Kimaradt?