Hétfőtől „leveszi a nyakkendőt” a Kolozsvári Rádió

Tíz hónappal az után, hogy 24 órásra bővült a Kolozsvári Rádió magyar adása, ismét változik a műsorrács. Új műsorok indulnak, lazább, mosolygósabb lesz a hangzásvilág, és az új vizuális identitással még nagyobb hangsúlyt fektetnek az online kommunikációra, tájékoztatott Kovács Péter, a magyar szerkesztőség koordinátora.

Három szempontot vettek figyelembe a változtatásnál: a rádió hatással szeretne lenni a romániai közéletet érintő témákra, az eddiginél alaposabban és naprakészebben szeretne foglalkozni az aktualitásokkal, illetve szeretné felszámolni azt a véleményt, hogy a közszolgálati médiumoknál „összevont szemöldökű emberek dolgoznak, és kizárólag súlyos témákat dolgoznak fel”, vázolta a szerkesztőségi vezető. „Megpróbáljuk egy kicsit mosolygósabbra venni, lépésről lépésre lebontani ezt a képet” – fűzte hozzá.

„Ne csak görgess, olvass igazi könyvet!”

Új műsorral, rovatokkal, és szpotokkal karolná fel az olvasásra nevelést a rádió. „Kedden délután négy órától Kristály Beának és Ferencz Zsoltnak lesz egy új műsora, az a címe, hogy Könyvjelző, érdekes emberek lesznek a meghívottak, akikkel arról beszélgetünk, hogy mi a kedvenc könyvük, milyen olvasási szokásaik vannak. Ez egy interaktív műsor lesz, be lehet majd telefonálni, üzeneteket lehet küldeni, könyvcsomagot lehet nyerni minden héten” – árulta el Kovács Péter.

Emellett indul a Szóköz című nyelvhelyességi rovat, a reggeli műsorban lesz egy vetélkedő szintén nyelvhelyességgel kapcsolatos kérdésekkel, illetve naponta elhangzik majd egy-egy vers.

Délutáni hírháttér és közéleti fricskák

Minden hétköznap délután 5 és 6 óra között a Napirend című műsor szól majd a Kolozsvári Rádió hullámhosszán. „Ez egy hírszemle lesz, aktualitások, elemzések és hírháttér van benne, zenével fogjuk színesíteni, az a lényege, hogy eddig az ilyen bejátszásaink egy-másfél percesek, híradó stílusúak voltak, az aktualitásra vonatkoztak, és csak másnap, a reggeli műsorban tudtunk körbejárni egy-egy témát. Most ezt előbbre hozzuk, még ugyanaznap hangozzon el akár több vélemény, több szakértő megszólításával” – részletezte a koordinátor. Mint mondta, a délutáni hírháttér jellegi műsorral több év kihagyás után tér vissza a rádió.

További új műsorok is várhatóak: naponta jelentkezik majd a Gasztrobetyár, a Zöld pont a BBTE ökológusaival és biológusaival, és több zenei rovat, például a Szívem csücske, amelyből megtudjuk, hogy közéleti személyiségek milyen dalt hangosítanak maximumra az autójukban, és miért. Kovács Péter szubjektív napi hírkommenttel jelentkezik, ez lesz a Fricska. „Akik esetleg ismerik, hogy a Facebook-on milyen típusú kommentjeim vannak, hát ezt megpróbálom áthozni, minden nap megfricskázok valakit” – mondta.

Lazítanak a hangvételen

„Egy könyvvel le tudsz ütni egy szúnyogot. Ne csak görgess, hanem olvass igazi könyvet! Olvasni vagány!”.  „Ha felállsz egy lexikonra akkor eléred a felső polcon levő zakuszkát!” – sorolta Kovács Péter az ősztől hallható új rádiós szpotokat.

„Nyakkendős-öltönyös képe van a közszolgálati médiumoknak, mi öltönyben maradunk, de levesszük a nyakkendőt és kigomboljuk a felső gombot. Olyan szpotjaink lesznek, amelyek reményeink szerint mosolyt fognak csalni a hallgatóink ajkára” – harangozta be a „mosolygós rádiót” a szerkesztőségi vezető. További példákat is említett: „Miért ment ki Mátyás király minden csütörtökön délután álruhában az emberek közé, azért, mert annak idején még nem működött a Vendégóra című műsor Kolozsváron.”

Az új, lazább hangvétel célja többek között a fiatalabb célközönség megszólítása. A legújabb, múlt heti mérés szerint a román közmédia hallgatóinak átlagéletkora 50-51 év, tájékoztatott Kovács Péter. Az új szpotokkal a szülők és nagyszülők mellett az unokákhoz is szólnak, tette hozzá.

Kérdésünkre, hogy az adás hogy fog eljutni az unokákhoz, Kovács Péter elmondta, az online kommunikáció megerősítésével szólítanák meg a fiatalabbakat. Ez a folyamat már elkezdődött, az elmúlt három hónap alatt 4000-ről 6200-ra nőtt a rádió Facebook-követőinek száma, tudtuk meg. „Amióta 24 órás műsorunk van, lényegesen lecsökkent a frekvenciánk szórási területe, és amíg újabb frekvenciákat tudunk szerezni, addig az online az, ami pótolhatja a kiesést” – mutatott rá a közösségi oldal fontos szerepére Kovács.

2017 februárjában megerősítették a Kolozsvári Rádió frekvenciáját (98,8 FM), de ez nem jelentette az adáskörzet növekedését. Ez a frekvencia Kolozsvár 40 km-es körzetében fogható, bár a Monostor-negyedben és a vasútállomás környékén néhol gyengébb a jel. Emellett a rádió naponta 5 órát sugároz középhullámon, a régi adáskörzetben, Szatmár, Bihar, Szilágy, Beszterce, Szeben és Fehér megyében. Részletek itt.

Nem lesz létszámbővítés

Míg egy évvel ezelőtt 23 munkatárs szerkesztette a napi 5 órát, most 24-en szerkesztenek napi 24 órát. „Az igazi nagy kihívás az, hogy lehetőleg ne kelljen senki többet dolgozzon, illetve a munkatársak terhelését próbáljuk meg kiegyensúlyozni” – mondta Kovács.

A megoldás a kiszervezés: a nyelvhelyességi rovatot az Anyanyelvápolók Egyesületével, a Gasztrobetyárt  az Erdélyi Konyha folyóirat bloggereivel közösen szerkesztik.

A rádió szerkesztőinek egynegyedének ráadásul nincs meghatározatlan időre szóló munkaszerződése, olyan munkatárs is van, aki 16 éve ideiglenes munkaszerződéssel dolgozik. A szerkesztőségi vezető szerint a helyzetet mindenképp tisztázni kell: „A kiszámíthatóság és a hosszú távú tervezés szempontjából ez óriási probléma. Arra nem látok ebben a pillanatban lehetőséget, hogy újabb posztokat, állásokat tudjunk hozni a magyar szerkesztőséghez, viszont azt mindenképpen meg kell oldani, hogy ennek a hat munkatársnak a helyzete stabilizálódjon.”

Kovács Péter koordinátori kinevezése is ideiglenes. A korábbi vezető RMDSZ-es politikus márciusban került a rádió magyar szerkesztőségének élére, a többek által kifogásolt váltás jogi körülményeiről Kovács Péter akkor azt mondta a Maszolnak, hogy három hónapra írt alá szerződést, koordinátori megbízása pedig informális. Most arról tájékoztatott, hogy havonta hosszabbítják a szerződését és vezetői kinevezését, a közszolgálati rádiót ugyanis most megbízott vezérigazgató irányítja, akinek a hatáskörében nincs benne a versenyvizsgák kiírása.

 „Úgy gondolom, hogy a parlament most szeptember folyamán megválaszt egy új igazgatótanácsot, az igazgatótanács a saját köréből választ elnököt, és akkor azzal az új elnökkel, aki, teljesen biztos vagyok benne, hogy az lesz, aki jelenleg az ideiglenes vezérigazgató, vele lehet majd az ilyen jellegű személyzeti kérdéseket átbeszélni” – mondta Kovács Péter.

Kapcsolódók

Kimaradt?