Gergely Zsuzsa: „A Kolozsvári Rádióban a kísérletezés idejét éljük”

63. születésnapját ünnepli csütörtökön a Kolozsvári Rádió magyar adása, viszont a több mint hat évtizedes kora ellenére újra gyerekkorát éli, hiszen november elsejétől egésznaposra bővült a rádió műsorideje. Gergely Zsuzsát, a Kontűr kulturális műsor szerkesztőjét kérdeztük az átállás nehézségeiről. 

Novemberben indult a 24 órás adás, ami új műsorokat és munkatársakat is jelentett, nemrég pedig új vezető is került a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének élére. Milyen a hangulat a szerkesztőségben az elmúlt időszak változásainak fényében?

Nehezen bírjuk, az az igazság. Még mindig gyakoroljuk azt, hogy milyen az egészséges ritmus, hogyan kéne beosztani az időnket, hogy mindennek megfeleljünk. Szerintem elsősorban azzal van mindenkinek gondja, hogy marad-e a saját életére is ideje, mert egyébről is szól mindenkinek a világa, nem csak a rádiózásról. A kísérletezés időszakánál vagyunk, nem telt el még olyan sok idő. Akármilyen praxissal, régiséggel, tapasztalattal rendelkezzenek egyesek, ez annyira újdonság, hogy egy csomó mindent muszáj nulláról kezdeni.

A rádió csütörtöki születésnapi gálaműsorán kiemelkedő és irányadó munkájáért tüntetik majd ki az egyik szerkesztőt a Donát 160 Egyesület által alapított díjjal, amit a No Sugar Zenekar koncertje követ. Gergely Zsuzsa 2015-ben részesült a D160 díjban.

Furcsa volt az is, hogy magunkra maradtunk egy adott pillanatban, még egy vezetőnk sem volt, aki volt előtte, az csak két hónapot volt velünk. Tehát állandóan az is van, hogy emberek kell összeszokjanak, munkastílusokat kell egyeztetni. Szerintem beletelik még egy olyan fél évbe amíg kialakítjuk, hogy hogy az ideális. Semmiképpen nem könnyű, mert arról volt szó, hogy több embert vesznek fel. Sok új kollegánk van, de nagyon sok kollegánk elment. Tulajdonképpen a hiányt pótoltuk, nem annyira lett népesebb a csapat, hanem egyszerűen konstansul maradt ugyanaz a szám, és az adásidő meg jóval nagyobb lett.

Olyan szinten megváltozott mindenkinek a feladatköre, és úgy megbonyolódott mindenkinek az élete, hogy én például már nem látom át, hogy kinek mennyivel terhesebb az élet. És szerintem ők sem látják, hogy az én munkám miben áll, vagy miben változott, legfeljebb azok látják, akik hasonló műfajon belül dolgoznak.

Tehát az egyik legnagyobb kihívás az egésznapos adásidő megszokása volt?

Igen, mert a legtöbb esetben úgy néz ki ez a struktúra, hogy egy idősávnak egy ember a házigazdája. És ez nagyon esetleges, mert mi van, ha az illető meghűl, és elmegy a hangja, vagy ha elment szabadságra? Egyszerűen nincs egy ember, aki beugorjon helyette. Szerintem ezek nincsenek elég jól kitalálva. Ha valaki ki-kiesik ebből a láncból, akkor a láncszem miatt az egész rendszer összeomlik, mint amikor a dominót megpattintod, és az összes többit felborítja. Valamit ki kell találni alternatív lehetőségként, hogy ilyen esetben mit csináljunk. És persze fárasztó is, hogy valakinek mindig jelenése van megállás nélkül.

A te feladatköröd, a Kontűr kulturális műsor szerkesztése hogyan változott mindennek fényében?

Az úgy néz ki, hogy minden egyes nap negyed kettőtől kettőig napi 45 perc művészetet kell „legyártani”. Csütörtökönként van még egy fél műsor, az egy olyan húszperces összeállítás. Tehát gyakorlatilag hat műsor kell egy héten, azaz 24-25 egy hónapban – több, mint amennyi munkanap van. A szerencsém az, hogy a két új ember, aki jött hozzánk, Kristály Bea és Ferencz Zsolt kultúra iránt érdeklődő emberek, úgy is vették fel őket, hogy a művészeti műsornak, a Kontűrnek, illetve a délutáni rétegműsornak, a Sétatérnek dolgoznak. Persze aktualitásként ezeket az anyagokat rövid változatban odaadjuk a Hangolónak és a Napórának, a két tájékoztató jellegű műsornak, de a hosszabb változat a rétegműsorba megy be. Azóta egy kicsit könnyebb, de az első hónap borzasztó volt.

Van Kolozsváron annyi kulturális esemény, amivel havi 24-25 adást ki lehet tölteni?

Van, csak el kell menni rá, de nincs annyi időd, hogy elmenj, és fel is dolgozd. A nagyobb probléma az, hogy tudsz-e még rá egy kicsit készülni is vagy sem. Nagyon sok alkalommal nagyon sokszor oda jut el az ember, hogy improvizál, empátiából kérdez, vagy ott a helyszínen figyel, de ez nem mindig elég. Ha valaminek meg akarod adni jobban a módját, akkor az nem egyik napról a másikra születő tartalom, arra egy kicsit rá kell dolgozni. Ami igazán fárasztó, hogy a kultúra hétvégén is zajlik, tehát egybefolynak a hetek, nincsen megállás. A fáradtság elsősorban ennek köszönhető, hogy soha nem teszed le a lantot.

Hogy néz ki egy munkanapod?

Hajnaltól estig tart. Hajnalban például szöveget írok, átalakítom az anyagokat adáskésszé, és akkor rohanás egy autóbuszra, bementem, playlist-et csinálok, és mehetek is adásba. Ez a délelőtt, de ez azt jelenti, hogy délután már vágtam, vagy eseményen voltam, tehát nagyjából elő van készítve reggelig, mert ha nem, nincs adás. Úgyhogy felveszi az egész napot. És nem nagyon tudsz tervezni, mert azt nem én találom ki, hogy mikor történik valami. Hogyha szeretném, hogy legyen anyagom, akkor ott kell lennünk, ha ott vagyunk, akkor már nem feldolgozással foglalkozunk. Úgyhogy elég őrült ritmus.

Az a vicces, hogy én is érzem, amikor meghallgatok egy műsort, hogy „Úristen, ezen ennyit kellett dolgozni, és pillanatok alatt elhangzott, vége, viszonthallásra?”. Szerintem a hallgatónak úgy tűnik, hogy ezt pofon egyszerű volt összehozni, hogy ez pillanatok alatt összejött, holott nem. Ilyen dolgok nem jutnak eszükbe, hogy vágni kell, hogy el kellett menjél egy eseményre, hogy az hány órát tartott, utána még mennyit ültél ott, míg interjút készítettél, és onnan haza mentél. Hét órát is felvehet egy anyagnak a begyűjtése.

Mennyire van lehetőségetek szelektálni a rendezvények között, ha szinte minden napra kell anyag?

Mindig is szelektáltunk. Most nem akarok senkit megbántani, de hogyha véletlenül valaki nyugdíjasként unatkozik, és ezért elkezd pasztellképeket festegetni, nem fogok elmenni. Ha már négy rendezvény közül kell választani, valószínűleg ezt ki fogom hagyni. Inkább olyasmit választunk, ami igényt tarthat a nagyobb réteg kíváncsiságára, vagy pedig mi gondoljuk olyan minőségnek, ha nem is ismerik annyira a hallgatók, akkor hadd ismerjék meg.

Mivel készültök a születésnapra?

Nem lesz ez egy hosszú, kimerítő, fárasztó esemény. Van nekünk a Donát 160 Egyesületünk, amit azért hoztunk létre, hogy pályázhassunk is, mert például munkaeszközök nélkül maradtunk szép csendben, és hiába várjuk, hogy az állambácsi vegyen nekünk magnót, amivel interjút készítsünk. De közben rájöttünk, hogy érdemes saját eseményekkel is foglalkozni, és érdemes önmagunkkal is foglalkozni, hogy ne örökké a gyakorlatias részét nézzük a dolgoknak.

Nagyon sok sajtóterméknél van ilyen, hogy a saját munkatársak közül díjaznak embereket. Ez meglepetés, nem tudja senki, én sem tudtam annak idején, Szabolcs sem tudta tavaly, és arról szerencsére nem tudok mondani semmit, hogy idén ki kapja. Erről az ünnepi pillanatról fog szólni – a díj egy rövid laudációval is jár –, és utána pedig a No Sugar Zenekar fog fellépni olyan meggondolásból is, hogy egy közszolgálati rádiónak az is feladata, hogy az erdélyi zenekaroknak teret adjon, és ha a legszebb erdélyi magyar dal az övék 2016-ban, akkor hadd legyen nekik egy fellépési lehetőségük.

Kapcsolódók

Kimaradt?