Gálaműsorral ünnepel a Kolozsvári Rádió

Március 15-én ünnepli 63. születésnapját a Kolozsvári Rádió. Több, mint hat évtizedes kora ellenére a magyar szerkesztőség újra gyerekkorát éri, hiszen alig pár hónapja 24 órásra bővült az adásidő. Az esemény alkalmából március 23-án, 19 órai kezdettel, a Rádió előadótermében díjátadással és koncerttel egybekötött gálaműsor lesz.

A Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége által alapított Donát 160 Egyesület 2014-ben hozott létre egy díjat, amelyet azok a kollégák kapnak, akik karrierjük, vagy az utolsó év folyamán meghatározót alkottak, kiemelkedő, irányadó munkát végeztek. Az elbíráláskor figyelembe veszik a szerkesztői, műsorvezetői munka minőségét és mennyiségét, illetve a rádiós közösség megerősítésében betöltött szerepet.

A március 23-i gálán átadják a 2016-os évre szóló díjat, ami pénzbeli jutalomból, oklevélből és egy bőrmetszetből áll. A díjazott kiléte a helyszínen válik nyilvánossá. Az elmúlt két évben Gergely Zsuzsa és Szilágyi Szabolcs nyerte el a Donát 160 médiadíjat. 

A gálaműsoron fellép a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar, amely 2016-ban elnyerte a legszebb erdélyi magyar dal díját. A belépés ingyenes, a részvétel nyitott minden érdeklődő számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?