Székelyudvarhelyen vendégszerepel a Kézdivásárhelyi Városi Színház

Vasárnap és hétfőn két kézdivásárhelyi előadást láthat a székelyudvarhelyi közönség a Tomcsa Sándor Színházban. Yasmina Reza Művészet című darabját Barabás Árpád, Ray Cooney Bigámia című komédiáját Kolcsár József rendezte.

A színház közleménye szerint Barabás Árpád rendezése a mindenkori művészettel kapcsolatos kérdéseket boncolgatva elsősorban a barátságról szól.Serge, Marc és Yvan régóta barátok, azonban egy jelentéktelennek tűnő nézeteltérés miatt úgy tűnik, veszélybe került ez a barátság: Serge óriási pénzösszeget fizet egy olyan kortárs művészeti alkotásért, mely Marc szerint teljesen értéktelen. Yvan igyekszik kibékíteni a feleket, azonban az esztétikai érzék és művészetfelfogás terén való nézetkülönbségek egyre erősödnek közöttük, míg végül elfeledettnek hitt korábbi sérelmeik is felszínre tőrnek.

Az előadás elkészítésében Barabás Árpád rendező munkatársai voltak: Szűcs-Olcsváry Gellért (díszletervező), Deák Katalin (dramaturg), Veress Emőke (ügyelő és súgó). Szereplők: Lung László Zsolt, Kolcsár József és Kiss László. Yasmina Reza darabját Bognár Róbert fordításában láthatja a közönség.

Ray Cooney Bigámia című komédiája a Kézdivásárhelyen múlt évadban bemutatott Ketten a neten főhősének újabb kalandjait kínálja az érdeklődőknek, az előadás rendezője Kolcsár József.

John Smith londoni taxisofőrnek két felesége és két párhuzamos élete van, melyek nagyon pontos ütemterv szerint működnek. Noteszébe mindig feljegyzi, hogy kinél, mikor, mennyit kell tartózkodnia ahhoz, hogy életének hazugságokra épített kártyavára nehogy meginogjon. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor szolgálat közben egy idős hölgy segítségére siet, azonban fejbe verik, és egy kórházban tér magához. Ez felborítja az ütemtervét, és mivel feleségei hiába várják, aggódni kezdenek, és mindketten értesítik a rendőrséget. A hurok szorulni kezd John körül, ő pedig barátját, Stanleyt kéri meg, hogy segítsen félrevezetni feleségeit és a rendőrtiszteket, mert belegondolni is rossz, mi történne, ha kiderülne az igazság…

Ray Cooney egyszer így vallott egy interjúban saját darabjairól és a vígjátékról általában: „Többnyire olyan alaptörténeteket próbálok kitalálni, melyeknek drámai vagy tragikus végkifejletük is lehetne. Vegyük például John Smith taxisofőr történetét, akiről ha feleségei megtudnák, hogy bigámiában él, összeomlana számára a világ. Egy más író talán tragédiává formálta volna ezt a helyzetet, de az én agyam nem így működik, ezért lett vígjáték. (…) A legtöbb tragédia témája az egyén harca az elkerülhetetlen végzet ellen, a főhős általában saját karakterhibái miatt szenved, melyeket nem tud uralni, és amelyek előbb-utóbb fölé kerekednek. A jó komédia is erre épít, valójában csak a közönség találja viccesnek az eseményeket, a szereplők egyáltalán nem.”Az előadás szereplői: Vass Csaba, Lung László Zsolt, Márdirosz Ágnes, Várkonyi Eszter, Kiss László, Kakucsi Áron Attila, Daczó Zádor, Biró Norbert. Az előadás elkészítésében a rendező munkatársa volt György Eszter díszlet- és jelmeztervező, Veress Emőke ügyelő és súgó, valamint Nagy B. Sándor dramaturg. Ray Cooney darabját Nagy István fordításában láthatja a közönség

A Kézdivásárhelyi Városi Színház előadásai a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósultak meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?