Látó Irodalmi Játékok: lázadásról, helykeresésről Bódi Attila regényében

Bódi Attila vigaszt akart adni az irodalom segítségével, feldolgozni egy lezáratlan korszak történéseit. Megírta nemzedéke történetét, könyvéről Demény Péterrel beszélgettek a Mészárosok Bástyájában a kilencvenedik Látó Irodalmi Játékok alkalmával.

Ugyanazok a lázadásokat, ugyanazok az élményeket élték meg mindketten – hívta fel a figyelmet  Demény. „Ugyanaz a sötétség, ugyanaz a majd én megváltom a világot szándék”- magyarázta.

Bódi viszonylag későn debütált első kötetével a Lázadni veletek akartam regénnyel: 16 évesen kezdett el verseket írni, akkor megmutatta az irodalomtanárnak, és egy újságírónak, akiknek nem tetszett túlzottan. Akkor annyira elbátortalanodott, hogy évtizedekekig nem írt.

A könyv történetének személyes jellegéről megtudtuk: Bódi úgy érezte, tartozik magának és azoknak az embereknek, akikkel végigélte ezt az időszakot azzal, hogy megpróbálja feldolgozni, átlátni azt, hogy pontosan mi történt velük.

„Nem tudhatjuk, hogy vajon mit tett velünk a rendszer, tetten érhető vagy sem, hogyan hat arra, ahogy a gyerekeinkek beszélünk dolgokról, de mindenképpen meg kell próbálnunk megérteni ezt az egészet”- mondta Bódi.

A regény nem valóság és mégis – magyarázta - hiszen bár az egyik főszereplő, Sófalvi Gyuri valóságos személy, a könyv mégis fikció. „Ha valóságos személyekről is írok, nincs arra garancia, hogy hitelesen meg tudom írni, hogy mit gondoltak, hogy éreztek, mi járt a fejükben” – jelentette ki.

Különösebb gondot ez nem okozott számára: elég jó a fantáziája, és elég rossz a memóriája, így nem zavart be a valóság- tudtuk meg.  Bódi a rendszerváltás évében 18 éves volt, elmondása szerint az új rendszerben az volt a legfélelmetesebb, hogy annyira új volt minden, hogy nem is volt, akitől tanácsot kérni, hogy mit hogyan lehetne csinálni.

„A régi rendszerben egyértelműbb világot életünk, tudtuk, hogy mit lehet és mit nem, biztosak voltunk benne, hogy melyik a jó oldal. Soha nem hittem a szabad akaratban, csak annak illuziójában, de ahhoz ragaszkodom”- vallotta.

A regényben emblematikus számító „Nincs pénz fagyira” számító mondatról megtudtuk: Bódi már leadta a regény kéziratát a kiadónak, mikor külföldön élő testvére hazalátogatott, és emlékeztette arra, hogy a mellettük levő házon ez a mondat szerepelt. Az író azonnal visszakérte a kéziratot a kiadótól, és átírta a történetet úgy, hogy bele tudja szőni ezt a mondatot.

„Úgy éreztem, hogy ez a mondat amennyire egyszerű és banális, pont annyira lehet sokatmondó és fontos. Az ember elfogadta valahogy, ha nem volt pénz kenyérre, azt könnyebben elfogadta az ember, mintha fagyira nem lett volna. Az egyik hiánygazdaság, a másik az apró örömök teljes hiánya”- magyarázta.

Bódi tudja, hogy teljesen más ez az út, mint amelyen eddig járt, de úgy érzi, ezt szeretné folytatni: következő regénye egy negyvenéves halálos beteg emberről szól, aki egy olyan szoftvert tervez, amely a betáplált adatok alapján tökéletesen megtervezi az emberek életét.

„Most megvan a történet a fejemben, de lehet, hogy holnap teljesen mást akarok, s letagadom”- zárta az estet Bódi.                                                                                                          

Kapcsolódók

Kimaradt?